Politika

Völner Pált Rogán figyelmeztethette: lehallgatja a bűnügyi hatóság

Hangfelvételek mutatják, hogy Völner Pál Schadl Györgyhöz fűződő viszonya hirtelen megváltozott, miután berendelték a Karmelitába - írta meg a Telex a birtokába jutott hangfelvételek alapján.

Völner Schadl Györgyhöz fűződő viszonya hirtelen megváltozott
Aktuális
Prevenciós előadássorozattal segíti a fiatalokat a Heves és Vidéke Bűnmegelőzési Alapítvány

„Az alapítvány célja és feladata a fiatal generáció felvilágosítása, segítése abban, hogy milyen árnyoldalai vannak a világnak, az életnek, amellyel felnőtté válásuk során szembesülnek, illetve szembesülni fognak. Igyekeztünk úgy kidolgozni a prevenciós előadásokat, hogy azok számukra érdekesek, figyelemfelkeltőek és interaktívak legyenek. Úgy építettük fel az anyagot, hogy a fiatalokat megszólítsuk, az együtt töltött idő érdeklődést keltsen bennünk és kedvet csináljon számukra ahhoz, hogy aktív részesei legyenek a programnak” - olvasható a Heves és Vidéke Bűnmegelőzési Alapítvány prevenciós előadássorozatának bemutatójában.

Négyszer annyi embert lakoltattak ki tavaly, mint 2022-ben

Tavaly megközelítette a járvány előtti szintet a lakásokkal kapcsolatos végrehajtások száma - írja a Mérce Répássy Róbert igazságügyi államtitkár Jámbor Andrásnak adott válasza alapján.

  1. Újabb, 100 millió dolláros megajachtot rendelt a Rose d'Ort gyártó cégtől egy magyar ügyfél - vajon ki lehet az?
  2. Franciaországban börtönbe zártak kommentelőket
  3. Pottyondy Edina: „Rohadj meg, Rogán Antal!”
  4. Menesztették Versend polgármesterét, aki 74 millió forintot utalt a saját számlájára
  5. Súlyos vád: a vezérigazgató szerint Orbán Viktor egy rokonának akart tulajdonrészt szerezni a Sparban
Bűnügy
Kalányoséknak megint jobban sikerült a névadás, mint a gyereknevelés

A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Kalányos Sebastian Lucsiánó ügyében.

Debrecenben bujkált a veszélyes svájci bűnöző

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztálya talált rá a 29 éves férfira, aki 5 és fél éves börtönbüntetése miatt szökött meg a svájci hatóságok elől.

  1. Hazudott a gyermekorvos a vitaminhiányban elhunyt gyermek ügyében, egy évre eltilthatják
  2. Két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Fekete-Győr Andrást
  3. Meghosszabbították a gyermekpornográfiával gyanúsított volt állami vezető letartóztatását
  4. Legalább tíz gyereket erőszakolt és fertőzött meg szifilisszel egy szlovák férfi
  5. Korábban elismerte, most már tagadja bűnösségét a hódmezővásárhelyi Fidelitas volt alelnöke, akit kábítószer-kereskedelemmel vádolnak
Politika
Völner Pált Rogán figyelmeztethette: lehallgatja a bűnügyi hatóság

Hangfelvételek mutatják, hogy Völner Pál Schadl Györgyhöz fűződő viszonya hirtelen megváltozott, miután berendelték a Karmelitába - írta meg a Telex a birtokába jutott hangfelvételek alapján.

Összenő, ami összetartozik: Orbán Viktor gratulált Vlagyimir Putyinnak

Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette Magyarország béke iránti elkötelezettségét és készségét az Oroszországgal történő együttműködés elmélyítésére.

  1. Vitézy Dávid indul a főpolgármester-választáson
  2. Röhej: SMS-ben toborozzák a közönséget Orbán Viktor március 15-ei beszédére
  3. Karácsony: „fideszes ügyvéd vádalkut ajánl letartóztatásban lévő gyanúsítottaknak, ha hamis terhelő vallomást tesznek rám”
  4. Omladozik Orbán rendszere: fideszes portál támadta be Navracsics Tibor minisztert - Lázár Jánost sejtik a háttérben
  5. Eltűnhet a készpénz - a Mi Hazánk alkotmánymódosítással védené meg
Sport
Szujó azt állítja, rendben voltak az Esztergom-Nyerges Rally biztonsági tervei

Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke hétfőn elmondta a Hír TV Radar című műsorában, hogy szerinte alapjaiban kell újragondolni a magyarországi raliversenyek megrendezését és lebonyolítását. Kérdés: eddig miért nem gondolták újra, miért kellett megvárni egy tömegszerencsétlenség bekövetkezését?

A Mol 6,2 milliárd forintot fizet az Újpest FC-ért

Miután tavaly nyáron otthagyta Székesfehérvárt, az Újpestet vásárolja meg a Mol Vagyonkezelő Zrt., ezzel Orbán Viktor gyermekkori kedvenc csapata is a NER futballbirodalmának része lesz. Az együttest működtető gazdasági társaság, az Újpest 1885 Futball Kft. árát ugyan nem közölték a felek, lapinformációk szerint a MOL 6,2 milliárdot forintot fizet a belga Roderick Duchatelet érdekeltségi körébe tartozó cégért.

  1. Mészöly Géza: „Maximum 2-3 év alatt az Újpestnek a Ferencváros mellé-fölé oda kell érni”
  2. Kirúgták Hosszú Katinka volt edzőjét egy 15 éves lánynak írt üzenet miatt
  3. Lötyögés a semmibe: rommá verte a Fradi az Újpestet
  4. Sztankovics a Fradi kieséséről: „most csöndben kell maradnunk”
  5. „Nem tudom, nem érdekel” - Vignjevic megtörten nyilatkozott a szurkolók ellenszenvéről
Média
Nemzetközi filmben kapott szerepet Szick Petra

„Rég nem adtam hírt magamról, ezért most úgy döntöttem, hogy itt az ideje néhány izgalmas projectről  mesélnem” - mondta a Pesti Riportnak Szick Petra modell.

Bencsik András szerint a pedofilügy csak egy műbalhé, amit a „féreg/szörnyeteg” Gyurcsány Ferenc csak felhasznált a tervéhez

Gyurcsány Ferenc szombati évértékelőjéről is beszéltek a belterjes, nem túl sokak által nézett Hír TV-s Sajtóklub vasárnapi műsorában, Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője pedig megfogalmazott egy igen fontos állítást a Novák Katalin, Varga Judit és Balog Zoltán lemondásához vezető bicskei gyermekbántalmazás ügyéről.

  1. Karma: színpadi balesetben súlyosan megsérült Vidnyánszky Attila
  2. Nem nevetni! Várkonyi Andrea új dimenzióba került az érett, magas érzelmi intelligenciával rendelkező Mészáros Lőrinc mellett
  3. Részegen tombolt Samantha Fox egy repülőgépen
  4. Jakupcsek Gabriella: „Nem arra vagyunk kódolva, hogy egy házasságban éljük végig az életünket”
  5. Eszményi Viktória: „amikor szerelmes lettem Heilig Gáborba, még másik férfival éltem”
Erotika
Sáfrány Emese 6 évig pornózott, sokszor vállalt két, három, illetve négy férfival is kemény jeleneteket

Sáfrány Emese nevét a nyári siklósi ayahuasca-szeánsz és Béres Anett csúnya balesete kapcsán hallhattuk idén a legtöbbet. A 34 éves volt fotómodell és ex-légtornász egyébként viszonylag csendes életet él, valószínűleg megpróbálja elfeledtetni a magyarországi közvéleménnyel, hogy egykor - Aleska Diamond néven - komoly pornós karriert futott be.

Ezért szexelnek ritkán a fiatal generáció tagjai

A szex a párkapcsolatok része, és bár nem ez a legfontosabb dolog, tény, hogy a hiánya komoly problémákhoz vezethet. Ennek ellenére szakértők érdekes tendenciára lettek figyelmesek: már az Y-generációsok is egyre ritkábban élnek szexuális életet, ám ez pláne elmondható a Z-generáció fiataljairól (itt most a 18-26 év közöttiekről beszélünk). Sőt, ha már témánál vagyunk, egyébként egyre több férfi és nő érzi úgy, hogy nem vágyik házasságra vagy együttélésre.

  1. A nők is néznek pornót, csak attól nem megy tönkre a szex
  2. Ez a módszer segíthet, hogy gyakrabban legyen kedved a szexhez
  3. Életműdíjjal jutalmazzák Cicciolina korábbi „szakmai teljesítményét”
  4. A nők többsége az idősebb férfiakra bukik - vajon miért?
  5. Ezektől a praktikáktól a pasi azonnal az ágyba cipel!