Sport

„A sportban is piacgazdaság kellene, nem pedig központosított állami rendszer"

A sportközgadász piaci alapúvá tenné a jelenlegi központi irányítás alatt álló magyar sportfinanszírozást. Szerinte ez év végén vonható meg a második és a harmadik Orbán-kormány sportpolitikájának mérlege. Dénes Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt.

Esetlegesen és bizonytalanul működik a magyar élsport

A 2010 végén, 2011 elején indult sportfejlesztési program hamarosan tíz éves lesz, azt már lehet majd értékelni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az első Orbán-kormány sportügyekért felelős helyettes államtitkára.

Szerinte jelenleg arról kellene beszélni, hogy a tokiói olimpián meglesz-e a kézilabdás nők dobogós helye, ezzel szemben most azon izgulunk, hogy egyáltalán kijutnak-e az ötkarikás játékokra.

„A magyar sport esetlegesen mozog jelenleg, rengeteg pénzzel a háta mögött. Rendkívül esetlegesek és bizonytalanok a kimenetek abból a szempontból, hogy jól megyünk vagy sem. A forrásokkal nem tudunk mit kezdeni.”

Dénes Ferenc sportközgazdász úgy véli, idén ősszel számot kellene vetni a közpénzek elmúlt 10 éves sportcélú felhasználásáról.

„A futball Eb és a tokiói olimpia meghatározó lehet. Tegyük fel, 10 aranyérmet szerzünk Tokióban, ebből 8 olyan volna, amely már a jelenlegi fejlesztési program, illetve a tao részese volt. Ha nem jön össze ez az éremtermés, akkor felvetődhet majd a kérdés, mire költöttük el a rengeteg pénzt. Van futball Eb-nk, van csodálatos stadionunk, a magyar válogatottnak ott kell lennie. Ne beszéljünk mellé! Nagyon jók vagyunk abban, hogy valami ezért, azért meg amazért nem sikerült."

A szakember hozzátette: a magyar sportban jelentőssé vált a központi irányítás, a magyar sport államosítása zajlik.

„A decemberi kormányrendeletek, határozatok egyértelmű irányt mutattak: emlékeztetnék arra, hogy a sportakadémiák új rendszerét a miniszterelnök a sportági szövetségek és a Magyar Olimpiai Bizottság helyett Kásler Miklós miniszterre bízta, tőle várjuk azt, hogy megújítsa, új pályára állítsa a sportakadémiai rendszert ebben a dologban” - jegyezte meg Dénes Ferenc, aki felhívta a figyelmet a két ünnep közötti „pénzosztásra” is, amikor közvetlenül juttattak állami forrásokat egyéni sportolók felkészülésére.

„Ez egyértelműen azt mutatja, hogy a magyar kormány a saját kezébe akarja venni a történéseket. Most már nemcsak elvi, stratégiai, strukturális megalapozó szinten, hanem konkrét működési szinten is."

A korábbi politikus emlékeztetett arra is, hogy 1999-ben arra törekedtek, hogy piaci alapú legyen a magyar sport támogatása.

„Ma Magyarországon gyakorlatilag a sportpiac eltűnt, most egy egyértelmű központosításban gondolkodik a kormány, aminek vannak hagyományai bőven, csak a gyakorlatát kell kifejleszteni. A központosított rendszert is hatékonyan kell tudni működtetni, a túl sok pénzt nem tudja hatékonyan felszívni a rendszer, ami irritálja a társadalom egy részét, és frusztrálja azt a közösséget is, aminek az lenne a dolga, hogy a pénzeket hatékonyan használja fel. Szerintem piacgazdaság kellene, nem pedig központosított állami rendszer."