Politika

Egyedül a kormány hibája, hogy az államnak kártérítést kell kifizetnie a fogvatartottaknak

A Fidesz-KDNP szerint meg kell állítani az úgynevezett börtönbizniszt, mert az nem megy, hogy elítélt bűnözők milliókat perelnek ki a magyar államtól. A KDNP frakciószóvivője Orbán Viktor csütörtöki sajtótájékoztatójára reagálva közölte: a kormánypártok minden segítséget megadnak a jogi szabályozás megváltoztatásához. A Magyar Helsinki Bizottság azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a fogva tartottak és ügyvédeik mindössze a kormánytól kapott jogaikkal élnek. Ha börtönökben emberhez méltó körülményeket biztosítanának, kártérítésre se lenne szükség.

Emberhez méltó körülményeket kellene biztosítani a börtönökben

„Szeretném bejelenteni, hogy a kormánypártok szerint is meg kell állítani a gátlástalan börtön bizniszt" - a KDNP frakciószóvivője szerint iparággá vált a börtönbiznisz. „Pedig nem pénzjutalom, hanem büntetés jár a bűnözőknek” - tette hozzá Nacsa Lőrinc.

„Ebben a börtönbizniszben bűnözők és ügyvédek gazdagodnak. A rabok fejenként 6-10 millió forintot perelnek ki, és több ezer ilyen pert indítottak dörzsölt ügyvédek és a Soros-hálózat segítségével." - fejtette ki Nacsa.

„Elítélt bűnözőknek fizetünk azért, mert a fogva tartás nem volt megfelelő? Hát hova jutunk itt?" - a miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón lehetetlen állapotnak nevezte, hogy magyar ügyvédek, uniós döntések alapján, a rossz börtönkörülmények miatt milliókat vesznek el az államtól.

„Konzultáltam is az igazságügyi miniszter asszonnyal, hogy egy fillért se fizessünk! Mert nagyon sok összegre büntettek bennünket, és mondtam, hogy vállaljuk a vitát, indítsuk újra ezt a vitát, ez egy lehetetlen állapot” - fejtette ki Orbán.

A kormány valójában csak a magyar bíróságokkal vitázhatna. Még a Büntetés-végrehajtás honlapja is felhívja a figyelmet arra, hogy 2017 óta a magyar jogrendszerben is mód van az elhelyezési körülmények miatti panasz és kártalanítás lefolytatására.

Az igazságügyi államtitkár magyarázkodása szerint Orbán Viktor nem arra adott utasítást, hogy ne fizessék ki a raboknak a jogerősen megítélt kártérítést, hanem hogy új keretrendszert alkosson a tárca a szabályokból.

A Magyar Helsinki Bizottság viszont úgy látja: egyedül a kormány hibája, hogy sok pénzt kell kifizetnie az államnak.

„A kártalanítási eljárásnak - vagy ahogy a kormány nevezi: biznisznek - nagyon egyszerűen véget lehetne vetni, mégpedig úgy, hogy emberhez méltó körülményeket biztosítanak a börtönben. Nem luxust, hanem 4 négyzetmétert, természetes fényt, levegőt, értelmes elfoglaltságot a raboknak” - nyilatkozta Ivány Borbála, a Magyar Helsinki Bizottság jogásza.

Vagyis az elítéltek és ügyvédeik mindössze élnek a kormánytól kapott jogaikkal. Ráadásul a kártérítés egy része itthon az áldozatokhoz, illetve családtagjaikhoz kerül.