Politika

Fodor Gábor: „Orbánt nem fogadta be az értelmiségi elit, lenézték”

„Mi vagyunk a jogállamiság utcai harcosai, forradalmárai. (…) Ez nem politikai program, ez az életünk. Hogyan léphetnék ki a saját életemből?” - ezt nyilatkozta Orbán Viktor a Die Zeit című liberális német hetilapnak az aktuális jogállamisági vitával, illetve az uniós tagsággal kapcsolatban. A Klubrádióban a Fidesz egyik alapítóját, Fodor Gábort kérdezte arról, hogy milyen harcos volt a miniszterelnök a nyolcvanas évek végén.

Állandóan a konfliktusokat keresi

Fodor Gábor hangsúlyozta, hogy ő persze másképp ítéli meg Orbán tevékenységét, mint akik nem ismerik, illetve nem ismerték. Egy liberális, nyitott, bátor fiatalember volt, és nem riadt vissza az utcai küzdelmektől sem. Emlékezetes, hogy amikor Nagy Imrére akartak emlékezni a Batthyány-örökmécsesnél, rendőrök cipelték el és tuszkolták rendőrautóba másokkal, például Tamás Gáspár Miklóssal együtt. És nem ez volt az egyetlen eset.

Csakhogy Orbán Viktor megváltozott. Beszűkült. Mítoszt teremt maga köré, ami finoman szólva sem elegáns. A politikáját, a népszerűségét az elitellenességre építi, ez hozhatott neki győzelmet 2010-ben is. Csak közben maga lett az elit. A népből jött - hirdeti most. Ez így van és ez lehetett megváltozásának egyik oka is. Egyetemi tanár szeretett volna lenni, csakhogy az elit nem akarta befogadni, megalázták, lenézték. Így érezhette és akkor indulhatott el az úton, hogy majd ő mindenkinek megmutatja.

A konfliktuskeresés néha kell a politikában, de Orbán csak azt csinálja. A diplomatikus megoldásokban gyenge. Erőszakos, nem szereti, ha ellentmondanak neki. Legújabb ellensége a brüsszeli elit. Az pedig nem jó helyzet, hogy lassan az egész világ az ellenségünk - mondta Fodor Gábor.

Persze az egykori Fidesz-alapítók közül mások is változtak. Ugye, jogot tanultak, Kövér László például így szeretett beszélni a céljukról: végre a jog ne a politika szolgálóleánya legyen, amin a politika erőszakot tesz.

Nos, a mai törvénykezési, jogalkalmazási gyakorlatot ismerjük…