Politika

Győr fideszes polgármestere: Égbekiáltó baromság, hogy 5000 szakember távozása után akár még javulhat is az egészségügy

„Az egészségügy átalakítását érdemes lett volna megbeszélni az egészségügyi alkalmazottakkal is” - nyilatkozta Dézsi Csaba András, Győr fideszes polgármestere a Győr+ Rádió adásában. „Orvosoknak meg ne akarják megmagyarázni a rendőrök azt, hogy mi az egészséges életmód.”

A „sikerpropaganda” kizárólag arról szól, hogy a tévedéseiket próbálják álcázni

A városvezető az adás elején elmondta: alapvetésük az, hogy nem szeretnének senkit sem elbocsátani a városháza alkalmazottai közül, valamint a fizetéseket sem szeretnék csökkenteni. 

Ebből kifolyólag egyrészt azért jár Budapestre manapság, hogy pénzt kerítsen a költségvetés kipótolásához, másrészt viszont az egészségügyi törvény bevezetésével kapcsolatban is próbál tanácsokat adni politikustársainak. 

Aztán úgy tűnik, hogy egyik fülükön be, a másikon ki néha, de hát van ez így. Menni kell, csinálni kell, mondani kell, és akkor csak elérünk eredményeket” - mondta.

A polgármester szerint az, hogy a törvénymódosítást a Belügyminisztérium dolgozta ki, rányomta a bélyegét a változtatásra. 

„Orvosoknak meg ne akarják megmagyarázni a rendőrök azt, hogy mi az egészséges életmód... Nem ártott volna orvosokkal beszélgetniük legalább egy picit” - mondta.

Hozzátette: az átalakításokkal kapcsolatban Jenei Zoltán országos kórház-főigazgatótól olvasott egy „égbekiáltó baromságot" is. 5000 ember távozott az egészségügyből, és Jenei ezzel kapcsolatban azt állította, hogy akár még javulhat is az egészségügyi ellátás.

Hát ez olyan, mint amikor a futballedző azt mondja, hogy kiállították két emberemet, de hát kilencen sokkal több esélyünk van, hogy győzzünk. A viccnek is van határa” - vélekedett Dézsi Csaba András, aki szerint az a „sikerpropaganda”, amit néhányan közvetítenek a döntéshozók felé, kizárólag arról szól, hogy a tévedéseiket, melléfogásaikat próbálják meg álcázni.