Média

Újabb fideszes kádergyerek a köztelevízióban

Miközben az közszolgálatinak csúfolt televízió vezetői százakat tettek utcára, erős létszámstopot is elrendeltek, merthogy, ahogy akkor indokolták, túl sokan dolgoznak a tévében. Aztán - a létszámstop ellenére - mégis kezdtek beszivárogni az új emberkék…

A közmédiában fontos a jó hátszél

Elsősorban (szakmailag) szűz, teljesen tapasztalatlan műsorvezetőszerűségek, riporterféleségek tűntek fel a képernyőn. Gyaníthatóan protekcióval, valamilyen fideszes pártkötődés eredményeként.

Most szintén egy „kislány” riporter került elő a semmiből - bele a „Balatoni nyárba”. Egy új fideszes kádergyerek, Koltay Anna. Ő korábban is lehetett volna úgynevezett kádergyerek, hiszen a papa, Koltay Gábor filmrendező - valamikor a Népszava gyakornoka -, az MSZMP fővárosi bizottságának tagja volt. Aztán, ahogy változott a rendszer, és új szelek kezdtek fújdogálni, már Orbán Viktorral puszilkodott nyilvánosan. A 2002-es választások előtt ott ült Orbán mögött a szokásos rajongói koszorúban.
Kislánya, a mindösszesen huszonnégy éves Anna - saját Facebook oldala alapján - az MTVA dolgozójának vallja magát.

A sok kipróbált és felkészült televíziós elbocsájtása után tényleg rá volt szüksége a köztévének?