Bűnügy

600 ezer forint pénzbírságra ítélték a pécsi orvost, akinek mulasztása közrejátszhatott egy beteg halálában

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt pénzbüntetésre ítélt a Pécsi Járásbíróság kedden egy orvost, mert egy betege kivizsgálásakor mulasztást követett el. A páciens két nappal később meghalt.

A kezelés megkezdésének késedelme elősegítette a beteg állapotának romlását

A Pécsi Törvényszék közleménye szerint a sürgősségi betegellátó osztályon dolgozó orvos 2016 márciusának végén kezelt egy mentővel beszállított beteget, aki otthonában elesett. A sérülttel kapcsolatban a háziorvosi beutaló és a mentőszolgálat dokumentációs lapja is combnyaktörést rögzített. Ennek ellenére a vádlott nem vizsgálta meg, hogy kizárható-e a combnyaktörés, hanem csak a könyöksebbel és a térdízület elváltozásával foglalkozott. Miután betegének könyökét ellátta, a térde miatt pedig fájdalomcsillapító szedését javasolta, kontrollvizsgálatra a háziorvoshoz irányította.

Két nap múlva a beteg állapota romlott, és a háziorvos - ismét combnyaktörést megállapítva - újra a sürgősségi osztályra utalta. Bár a kezelőorvosok mindent megtettek érte, a beteg aznap meghalt.

A bíróság ítéletében kiemelte: a kezelőorvos vizsgálatának a beteg minden panaszára ki kell terjednie, így a vádlottnak mindenképpen ellenőriznie kellett volna a háziorvos és a mentőszolgálat diagnózisát is. Ennek elmaradása, a célzott kezelés megkezdésének késedelme elősegítette a beteg egészségi állapotának romlását. Azt azonban nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy a vádlott szabályszegése közvetlen ok-okozati összefüggésben állna a sértett halálával.

Az orvosra hatszázezer forintos pénzbüntetést szabott ki a bíróság. Az ítélet jogerős.