Aktuális

Szeméthegyekkel akarják megfojtani a fővárosi ellenzéket?

A budapestiek által szemétdíjként befizetett évi 30 milliárd forint mintegy harmadát egyszerűen elvenné az állami kukaholding.

A cél, hogy hegyekben álljon a szemét a főváros utcáin

A hulladékszámlák országos beszedését végző NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. a jövőben 7-11 milliárd forinttal kevesebbet fizetne a Budapest és környéke szemétszállításáért felelős Fővárosi Közterület-fenntartónak (FKF) annál a körülbelül 30 milliárd forintnál, amit a cég a tevékenységi területén a lakóktól beszed.

Az események egyelőre kísértetiesen emlékeztetnek arra, amit a Fidesz Észak-Kelet-Pest és Nógrád megyében, „kicsiben”, a Zöld Híd BIGG NKft. ellehetetlenítésekor már kikísérletezett. Eszerint az NHKV az anyagi források megvonásával először kivérezteti a térségi hulladékszállítót, az így néhány napig az utcán maradó szemétért a Fidesz az ellenzéket teszi felelőssé, majd az ellátást átveszi a katasztrófavédelem.

Ócska trükk.