Aktuális

A MOK alelnöke szerint lázadnak az orvosok az új törvény ellen

Az orvosok 60 százalékát érintheti a másodállások engedélyhez kötése - mondta Lénárd Rita, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke. Ez mégis csak a második pont azon a listán, amit az orvosok elfogadhatatlannak tartanak a béremeléssel együtt meghozott törvényből. A felsorolást a kirendelés lehetősége vezeti, vagyis hogy az orvosok legfeljebb két évre áthelyezhetők lesznek más, orvoshiánnyal küzdő kórházba.

Bedőlhet az egészségügy

A kormány korábban azt mondta, vészhelyzet esetén élnének a kirendelés lehetőségével, de Lénárd szerint ilyen esetben sokan maguktól is oda mennek, ahol szükség van rájuk. „De ezt nem kell, és nem is szabad beépíteni a szolgálati jogviszonyba, mert ez egy egyenruhás szervezethez illő hozzáállás. Mi nem vagyunk sem katonák, sem rendőrök.”

Lénárd szerint, ha minden így marad, az orvosok 30, vagy akár 40 százaléka is megtagadhatja az új munkaszerződések aláírását. Ezt támasztotta alá a MOK budapesti felmérése is.

Bár a kormány teljesen elfogadta a MOK által javasolt bértáblát, és törvénybe iktatta a hálapénz kivezetését, a törvény további pontjai meglepetésként érte az orvosi kamarát.

A módosítások mögött valójában az egészségügy strukturális átalakításának szándéka lehet, amelyről viszont nem kérdezték meg a legérintettebbeket: az orvosokat.