Aktuális

Fiatalokat kerget öngyilkosságba az internetes Kék bálna

Szakértőket, szülőket és a hatóságokat egyaránt éberségre késztette a Romániába is begyűrűzött, fiatalokat öngyilkosságra buzdító-késztető Kék bálna elnevezésű internetes „játék”. Arról az Oroszországból indult, többnyire egykori szovjet tagköztársaságokban terjedő, „kihívásokra” épülő mozgalomról van szó, amelyet eddig mintegy százharminc tinédzser haláláért tesznek felelőssé.

Eddig százharminc tinédzser halálát okozták

A mobiltelefonra is letölthető applikáció lényege, hogy a résztvevők a VKontakte közösségi portálon található „halálos csoportokba” való belépéssel válhatnak játékossá, és ötven napig különböző feladatokat kell teljesíteniük.

A többnyire magányos, szerelemben csalódott, esetleg túlsúlyos fiataloktól saját életükről, bánatukról csikarnak ki információkat, illetve fényképeket, aztán a mentornak vagy kalauznak nevezett „játékvezető” különböző feladatokkal látja el őket. Például el kell lopniuk valamit egy üzletből, fel kell mászniuk egy magas épület tetejére, el kell szigetelődniük a családjuktól, barátaiktól.

A teljesen behálózott tinédzsereket arra is ráveszik, hogy borotvával bálnát rajzoljanak valamely testrészükre, majd manipulációk, fenyegetések révén öngyilkosságba kergetik áldozataikat. A Kék bálna elnevezésű virtuális csoportot négy évvel ezelőtt elindító, mindössze huszonegy éves Filipp Bugyejkint tavaly novemberben legalább tizenöt fiatal halálba kényszerítésének vádjával letartóztatták az orosz hatóságok. Az internetes játékot egyébként azért nevezhették el a tengeri emlősről, mert a cetek nem ritkán csoportosan úsznak a partra, ahol elpusztulnak.

A nemrég Lengyelországban is felbukkant veszélyes játék akkor hívta fel magára a román hatóságok figyelmét, amikor öt jászvásári kisdiák egyik osztálytársuk biztatására hosszú percekig visszatartotta a lélegzetét, mire valamennyien kórházba kerültek. A 12-13 éves gyerekeket szinte fulladásba kergető diáklány elárulta, hogy az internetes oldalról származott az ötlet. További három tinédzserről derült ki, hogy a Kék bálnát működtető f57 elnevezésű csoporthoz bekapcsolódva különböző kihívások elé állították őket, sőt, kilépési szándéka miatt egy 19 éves fiút a mobiltelefonjára érkezett üzenetben megfenyegettek, holott nem tette nyilvánossá a telefonszámát.