Aktuális

Németország: „tudjuk, mi vár ránk - egy radikális iszlám állam”

Itt az ideje, hogy a legnagyszerűbb jövőkutató think-tankek átgondolják európai prognózisaikat és a közeljövőt meghatározó események és adatsorok közé felvegyék a népességmozgásokat. Németországban már körvonalazódik a jövő, tőlünk nézve valószínűleg erősebb kontraszttal is látszik a Wilkommenskultur és a hiányzó életösztön pusztító ötvözete, most azonban már az érintettek is szembesülhettek azzal, hogy nem a távoli, beláthatatlan jövőben, hanem két generáción belül fog teljesen megváltozni az ország etnikai összetétele, és ezáltal maga az ország is. „Sokkolhatja a még tiszta tudatú embereket, ami Németországra vár” - írta nemrégiben a Jouwatch nevű német portál Lezárt ügy című cikkében.

 

Magukra húzták a bajt

Európában korábban létezett egy konszenzus, amely szerint a német gazdaság által megtermelt profitot a szegényebb európai országokban fektetik be, oda szervezik ki a termelésük egy kevésbé jövedelmező részét, és cserébe mindezt olcsó munkaerő termeli meg nekik. Erre a kiszervezésre a munkaképes korú német lakosság csökkenése mellett, a dinamikusan növekvő gazdaságuk miatt lett szükségük. 

Ezt a konszenzust rúgták fel a német gazdaság irányítói Merkel államasszonnyal karöltve, amikor kijelentették, hogy felső korlát nélkül fogadnak be minden szírt, vagyis a harmadik világ értelmezése szerint mindenkit, aki szírnek vallja magát. A kezdeti optimista kijelentéseik és az azokat megalapozó számításaik szerint a német gazdaság kimeríthetetlen aranybányájának tekintették a migrációt, arra számítottak, hogy tömegével jelennek meg a képzett és szorgalmas munkavállalók, így végre nem kell majd Lengyelországig, Magyarországig, Romániáig menni olyan dolgozókért, akik havi ezer euró alatt is hajlandóak futóműveket hegeszteni, fogaskerekeket egymásba illeszteni és vászontetőt rászegni a fémvázra. Az elmúlt 3 év alapján viszont kijelenthető, hogy számításaik nem váltak be, mert csak egy óriási, nagyrészt iskolázatlan, analfabéta tömeg érkezett, amely a vízipipázáson kívül nem igazán ért semmihez, és még azokat az uszodai illemszabályokat is piktogramokkal kell nekik elmagyarázni, amelyeket a tősgyökeres európaiaknak sehogy.

Annyi joguk van a menedékkérőknek, hogy képtelenség kitoloncolni őket

A gazdasági melléfogásnál is sokkal kényelmetlenebb a történések népesedési-etnikai következménye, amelyről nem nagyon szabad még beszélni odaát, pedig hamarosan muszáj lesz. Lényegében ezt a diskurzust nyitná meg a Journalistenwatch cikke, olyan tárgyilagossággal, amely a német demokráciában nem számít veszélytelennek. Magyarországon vajmi keveset hallani erről a haladó sajtóban, de a cikk szerint a 2015-ben és 2016 elején legnagyobb lendülettel tomboló migrációs hullám során csaknem összeomlott a német bevándorlási rendszer. Az EASY (Erstverteilung von Asylbewerbern) rendszerében 1,6 millió bevándorlót számoltak össze ebben az időszakban, de csak 830 ezer menedékkérelmet regisztráltak és ezekből mindössze 570 ezerről döntöttek. Ezenfelül még a megelőző évekből is elmaradtak félmillió ember menekültügyi eljárásának lezárásával, így mintegy 700 ezren várják még mindig a döntést, összesen pedig 1,2 millióan torlódtak fel a német bevándorlási hatóságoknál.

Az országba lépéstől a végső döntésig akár három-négy év is eltelhet, de ez a fellebbezés révén jelentősen növekedhet, és az elutasított menedékkérő is lakhatási jogot és egyéb jogorvoslati lehetőségeket érvényesíthet. Ha például egy menedékkérő „elveszíti” az útlevelét, évekig maradhat Németországban hamis származási igazolással, ráadásul, ha különböző ügyekben kapcsolatba kerül a bíróságokkal és akár bűncselekmény elkövetőjeként is azonosítják, családegyesítés címén akkor is megmarad a lakhatása és a szociális segélyre való jogosultsága.

Épül a Kalifátus tömegbázisa

Mivel a bőséges állami támogatásról szóló hírek gyorsan terjednek az útra kelők körében, a migrációs nyomás erősödésével, további milliók érkezésével lehet számolni a következő néhány évben a cikk szerint. És a németek számára nem is ez a legrosszabb hír, hiszen közben célegyenesbe fordul az 1960-as években megindult népesedési folyamat. A lakosság egyre nagyobb részét képezik a kettős állampolgárságú vagy akár némettel nem is rendelkező bevándorlók; ma már mintegy 19 millióan vannak, azaz a 82 milliós összlakosság csaknem negyedét teszik ki. A statisztika korosztályos bontása azt is megmutatja, hogy micsoda gyorsasággal megy végbe a lakosság összetételének átfordulása; az idősek körében jóval kevesebben vannak a bevándorlók, míg a 6 év alatti gyerekek között már nagyjából egyharmadot tesznek ki. Berlinben még több, 42 százalék ez az arány, Brémában pedig már a gyerekek több, mint fele nem német. Utóbbiban az összlakosság harmadát is idegenek teszik már ki, és még durvább a helyzet a német gazdaság, közlekedés és liberális társadalommérnökösködés központjában, Frankfurt am Mainban, ahol a város teljes lakosságának fele bevándorló hátterű, a 15 év alatti gyerekeknek pedig már egyharmada sem német.

A közeljövő Németországa

A portál szerint az őrületes végkifejlet már látszik, hiszen sem a kormány, sem az ellenzéki pártok nem képesek megállítani, de még csak lassítani sem a folyamatot (az AfD kivételével nem is akarják), azok viszont, akik a német nép rossz közérzetéért dolgoznak, bármit megtesznek a szociális rendszer mielőbbi lerombolásáért.

„Aztán ha kitör a polgárháború, a katasztrófa kirobbantói már valahol távol fognak ülni, és mosni a kezeiket” - szól a nem túl biztató jóslat.

Eldőlt

A cikk szerint a migránsoknak, menekülteknek, bevándorlóknak még az a Németország is az ígéret földje, amelyben a németekhez képest jóval alacsonyabb életszínvonal jut nekik, az idő pedig nekik dolgozik, méghozzá az iszlamisták nem is titkolt céljaihoz illeszkedően: egyre kevesebb dolgozó fog egyre több szájat etetni, a vége pedig az lesz, hogy a „hitetlenek” háta is belegörbül, úgy fognak dolgozni a muzulmánokra - írja az elemzés.

„Az úgynevezett mérsékelteknek, liberálisoknak, integrált muzulmánoknak nem sok esélyük lesz, akárcsak a genderhívőknek, a queer fiúknak és lányoknak és senkinek, aki a nevető harmadik iszlámért harcol. Mindannyian el fognak bukni, meggyilkolják, kényszerítik, elüldözik vagy alávetik őket a radikális muzulmán tömegek, amelyek az iszlamista stratégia szerint szétzúzzák az országunkat és mindent, ami ellenáll nekik.”

Megdöbbentő módon nemcsak a happy end marad el a cikk végén, de még a javaslat is. Mint írják, már nem számít a határok esetleges lezárása, hiszen a muzulmánok már köztük élnek, a következő nemzedék idejére többségbe kerülnek, és a radikális hittestvéreik „meggyőzik”majd őket, hogy Allah katonái legyenek.

„Látjuk, már most mekkora a befolyásuk a politikára, a társadalomra, a kultúrára, a gazdaságra, és tudjuk, mi vár ránk: egy radikális iszlám állam. Ez már eldőlt.”