Sport

Ismét botrány a Fradinál, nőt zaklathatott a piás kapus

Egy szórakozóhelyen balhézott, majd megverték Jova Leventét, a Ferencváros kapusát, akit emiatt kirúgtak a csapatból. A balhéról már napok óta pletykák keringenek, de a Bors most konkrétumokat is közölt, eszerint Jova másfél hete, szombaton, az V. kerületi Raktár Bár nevű szórakozóhelyen járt két barátjával, és „összetűzésbe” keveredett két nővel.

Sportemberhez méltatlan magatartás

Az affért követően az egyik nő Jovát arcon vágta, mire a játékos - a gyanú szerint - visszaütött, a biztonságiak ekkor közbeavatkoztak, és Jováékat kicsit „elkalapálták”.

Ezzel azonban még nem ért véget az ügy, mivel az egyik nő SMS-ben megfenyegette Jovát, hogy ha nem fizet neki fájdalomdíjat a begipszelt kezéért, nyilvánosságra hozza a történetet.

Jova ekkor értesítette a történtekről a klub vezetőit, akik válaszként felmentették az edzések látogatása alól, és közölték a kapussal, hogy keressen magának új csapatot.

Ügy tudni, a BRFK V. kerületi rendőrkapitányság garázdaság miatt - egyelőre ismeretlen tettes ellen - nyomozást folytat az ügyben.

Az idén egyszer már kitört a botrány a klub futballistái körül, amikor januárban ketten is ittasan ültek autóba és karamboloztak. Az ezt követő ordibálásról videó is készült, a hírek szerint a klub akkor megbüntette Varga Rolandot és Busai Attilát.

Pesti Riport: Egyre többször hallani mendemondákat arról, hogy a csapat több játékosa nem éppen sportemberhez méltó életet él. Túlzott alkoholfogyasztásról és kábítószer-élvezetről szólnak a hírek. És nem csupán labdarúgókkal összefüggésben. Talán nem minden alap nélkül…