Sport

Darnyi vs. Hosszú: kitörhet a nagy úszóháború

Hosszú Katinka hétfőn Facebook-posztban jelentette be, hogy márciusban, a Dagályban „elindul az Iron Aquatics úszásoktatása, a Learn to Swim program, a Duna Aréna tanmedencéjében.”

„Ezt felsőbb szinteken eldöntötték”

Az Index szerint az Iron Aquatics foglalta be az új, 50 milliárdért felépített Duna Arénát, a jelek szerint Hosszú Katinka és iskolája kora reggeltől késő estig használja a tanmedencét.

A múlt héten több budai valamint XIII. kerületi tanintézményt is arról tájékoztattak, hogy óvodások, kisiskolások úszásóráit törölni kell. Úgy tudjuk, hogy Darnyi Tamás úszóiskolájában ezer gyerek úszásának lőttek arra a néhány hónapra, amíg a Hajós Alfréd Sportuszodát felújítják. Hiába akarták őket átvinni a Dagályba, ott Hosszúék minden időpontot lefoglaltak.

Darnyiéknak a következő három hónapra az összes óvodás valamint elsős és másodikos osztályokat kellett visszamondaniuk, mert a kisgyerekeket a tanmedencéből nem tudják átirányítani a mély vízbe, a közelben pedig a Dagályban van tanmedence.

Úgy tudni, akkor sem teheti be senki a lábát az uszodába, amikor az Iron Aquatics nem használja az uszodát, és totál üres. „Ezt felsőbb szinteken eldöntötték, próbáljuk megoldani, de ez igen komoly probléma” - mondta az Indexnek a Darnyi úszóiskola egyik munkatársa. „Az elmúlt napokban 20-30 csoportot kellett lemondanunk. Mostantól három hónapot ki kell bírnunk, összehúzzuk magunkat.”