Politika

Újabb 12 milliárd forintot vernek el „kormányzati kommunikációra”

A Rogán Antal vezette propagandaminisztérium újabb szerződéseket kötött kommunikációs feladatok ellátásra, összesen 11 milliárd 811 millió forint értékben. A szerződéseket, ahogy az lenni szokott, a New Land Media Kft.-vel és a Lounge Design Kft.-vel kötötték, ezek Balásy Gyula érdekeltségei.

Most nem kell spórolni a járványhelyzet miatt?

A két cég a szerződések szerint az „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos, valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatokat” látja el, idén december 31-ig.

A Kabinetiroda korábban is kötött hasonló szerződéseket Balásy cégeivel, ezek szerint idén eddig majd 30 milliárd forintot szánt a kormány csak ezekre a kommunikációs feladatokra. De a kormány más feladatokra is szerződött Balásyékkal, a hvg.hu szerint „Az aktív Magyarország népszerűsítésével összefüggő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátását” is erre a két cégre bízták, 39,3 millió forintért.