Politika

Szél Bernadett: Orbánék mindent felzabáltak, mindenkit kicsináltak

A Magyar Hangnak Szél Bernadett azt mondta, egy demográfiai fordulat kevés, ha nem nézzük meg, hogy a megszületett magyar gyerekek milyen körülmények között élnek. A független képviselő szerint szegénység van, nem demokrácia, nem is szabad „elbábozni”, hogy minden rendben.

„Nincs demokrácia”

„Semmi nincs rendben, minden független intézményünket betörték, a médiát jórészt felzabálták, aki meg fordítani tudott volna, vagy megvették, vagy megzsarolták, vagy kicsinálták” - magyarázta a politikus.

Azt, hogy nincs demokrácia, magában is tudatosította, hatalmas politikai tévedésnek tartja, ha valaki úgy tesz, mintha demokrácia lenne. 

Ugyanakkor sok tisztességes, szolidáris emberrel találkozik, ezért azt elképzelhetetlennek tartja, hogy „teljesen megtörjék az ország gerincét”. Az a víziója, hogy az ország egyszer majd mindenkinek élhető lesz. Most nem az, mert rengeteg stresszt okoz az anyagi gond, a kiszámíthatatlanság, a rossz minőségű közszolgáltatás

Az LMP volt társelnöke azt mondta, megfontolt döntés volt, hogy elhagyta a pártot, de ki is szorították. Független képviselő, de úgy látja, a politizálás terepe a fideszes túlsúly miatt már kívül van az Országgyűlésen. A Momentumot támogatja az EP-kampányban, de nincs szó arról, hogy belépne.

Úgy látja, az őszi önkormányzati választásokon csak akkor lesz esély a Fidesz ellen, ha a kihívók helyben hiteles, felkészült, motivált ellenzéki jelöltek lesznek.