Politika

Puzsér: először az ellenzéket kell leváltani

Puzsér Róbert, az LMP által támogatott független főpolgármester-jelölt szerint „először az ellenzéket kell leváltani, azután lehet kormányt váltani”.

„Erkölcsi forradalomra van szükség”

A publicista kedden, Pécsen, az LMP és a Jobbik vezetőinek részvételével megrendezett, XXI. századi kihívások - XXI. századi válaszok című fórumon azt mondta: „ez egy olyan rossz hír, amit az ellenzéki érzelmű magyarok nem akarnak hallani”

Puzsér Róbert közölte: jelenleg az ellenzék súlypontja továbbra is „Gyurcsány Ferencen belül van”, ezért ha a kormányt a mostani ellenzék le is váltja, az elmúlt 30 év rendszerét nem fogja; „Orbán Viktor újra visszatér”, de „nem kétharmaddal, hanem négyötöddel”.

A közösségi médiában elterjed dislike kifejezést használva arról is beszélt, hogy a politikusok nem merik felvállalni a népszerűtlen ügyeket. Hangsúlyozta, hogy elsősorban „erkölcsi forradalomra” van szükség a politikában és a közbeszédben.

„Az erkölcsi forradalmat az fogja jelezni, amikor a politikus úgy mondja ki a valóságot (.), hogy nem tudja, hogy az jó hír, vagy nem, és nem is érdekli” - fogalmazott, majd azt mondta: Magyarországon csupán két politikus van - Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc -, akik „bele mernek állni dislike-os ügyekbe”.

Kitért arra is, hogy Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc szerinte „nem a valóságra reflektál, hanem a félelmekre és a sötét XX. századi sérelmekre”.

Puzsér Róbert szerint a XX. század baloldali érzelemvilágát a holokauszt traumája, a jobboldalét pedig a trianoni békeszerződés okozta sérelem határozta meg Magyarországon.

A Fidesz-KDNP-t bírálva azt mondta, hogy a kormánypártok tisztelet híján a félelemre építik a kormányzásukat.

Saját főpolgármester-jelöltségét „civil gesztusként” értékelte, megjegyezve: „ilyen módon lehetne megmenteni a közös ügyeinket”.

„Én nem akarok a politikából megélni” - hangoztatta, hozzátéve, hogy ha a szavazók nem választják meg, akkor nem ül be a fővárosi közgyűlésbe, hanem visszalép „a kulturális térbe”.

A fórumon Demeter Márta, az LMP társelnöke, országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a Fidesz-KDNP „blöffkormányzást” folytat, az emberek félelemben tartására építi a politikáját és „elképesztően alacsonyan” tartja a béreket.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője közölte, hogy XXI. században a bal- és a jobboldali felosztottság helyett „ügyek mentén kell az emberek érdekeit képviselni”. Összegzése szerint a Fidesz eljátszotta azt a történelmi lehetőségét, hogy végrehajtsa a valódi rendszerváltást.

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke, parlamenti frakcióvezetője azt mondta, hogy a kormányzó pártok leváltására nem működik a választási matematika, „az összefogás szent jelszava”, ehelyett - széles társadalmi rétegeket megszólító - őszinte, nyílt vitákat kell folytatni tabukérdésekről, globális kihívásokról, amelyek között a migrációs válságot és a klímaváltozást is említette.

Az ellenzéki politikus - egyebek mellett - azt rótta fel a kormánynak, hogy több százezer magyar fiatal hagyta el Magyarországot.

.