Politika

Palotás János: „az első parlamenti ciklusban már teljesen megmutatkozott Orbán Viktor hatalommániás felfogása”

Palotás János, a Vállalkozók Országos Szövetségének egykori elnöke 1994 után újból képviselő lenne, indul az ellenzéki előválasztáson. Tegyük hozzá: nem túl sok eséllyel.

Nem lát különbséget az MSZMP és a Fidesz egypártrendszerűsége között

Palotás János 1994 után szállt ki a politikából, de szerinte nagyon sok a hasonlóság a 90-es évek és a mostani időszak között.

„Olyan mélyre süllyedt a magyar társadalompolitika, hogy szerintem rendszerváltó választásra van szükség, amibe muszáj beszállni, ott kell lenni, valamit csinálni kell. Annak idején az egypártrendszert kellett demokratikus többpártrendszerű nyíltabb társadalomba átvezetni, és én nem látom az igazi különbséget aközött és a Fidesz egypártrendszerűsége között. Akkor néhány vezető személyisége volt az MSZMP-nek, akik meghozták a döntéseket, amelynek utána formálisan tett eleget a parlament. Most is ugyanúgy néhány fideszes vezető dönt mindenről” - indokolta döntését.

„Orbán Viktorral nekem a parlament előtt is voltak kisebb problémáim, az első parlamenti ciklusában pedig már teljesen megmutatkozott a hatalommániás felfogása. Nekem 1990-ben is negatív véleményem volt Orbánról és ez a negatív vélemény csak romlott és romlott. A tudományt ismerve soha nincs az, ami nem romolhat tovább, vagyis ezt valamikor meg kell állítani” - jelentette ki.