Politika

MSZP-s politikus, aki nemmel szavaz: a kereszténység és az iszlamizmus szemben áll egymással

Móricz Eszter, a XV. kerület MSZP-s önkormányzati képviselője - az MSZP-s állásponttal ellentétben a NEM-mel szavazás mellett döntött a kvótareferendumon.

A népszavazást követően a Fidesz fel tud mutatni erőt maga mögött

A képviselőnő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott, ez nem jelenti azt, hogy ne értene egyet alapvetően a pártjának gondolataival, csupán lehetnek lelkiismeretbeli kérdések. Kihangsúlyozta, hogy nem a népszavazás, hanem a bevándorlás kérdése az.

Úgy véli, könnyen össze lehet zavarni az embereket a különböző, ellentétes kommunikációkkal. El kell az embereknek mondani, hogy mi a veszélye a migránskérdésnek és mi a tárgya a kvótareferendumon feltett kérdésnek, különben puszta riogatásról beszélünk.

Elmondta, hogy hiányolja a lakosság felé a tájékoztatást arról, hogy mi ennek a veszélye hazánkra és Európára nézve. Móricz Eszter szerint a kereszténység és az iszlamizmus szemben áll egymással: míg az első az életet, addig a második a halált hirdeti. Ezt nem lehet pusztán szavazással vagy nem szavazással legyőzni. Kell mögé a cselekvés is, amit hiányol.

Az emberek nem látják, hogy mi történik majd a népszavazást követően - mondta. Hiszen október 2-án ennek a kérdésnek nincs vége. A válasznak pusztán jogi következménye nincs, de a képviselő szerint tovább mutathat.

Móricz Eszter azt mondta, hogy a népszavazást követően elképzelhető, hogy a Fidesz fel tud mutatni egy erőt maga mögött, csak nem biztos, hogy ez elegendő lesz. A megoldást az unióval közösen kellene megtalálni - tette hozzá.