Politika

Orbán azzal számol, hogy május végén visszaadhatja a különleges felhatalmazást

Bár péntek reggel szokás szerint félórás rádióinterjút adott, Orbán Viktor csak késő délelőtt, Aleksandar Vučić szerb elnökkel közös sajtótájékoztatóján - amelyre a jelen körülmények között Magyarországról nem volt lehetősége újságíróknak elutazniuk - jelentette be, hogy számítása szerint május végén a kormány vissza tudja adni a parlamentnek a koronavírusjárvány miatti különleges felhatalmazást.

Brüsszelbe nem, Belgrádba viszont elment

Orbán ezután közölte, hogy illene mindenkinek bocsánatot kérnie, aki kételkedett abban, hogy a kormány jóhiszeműen nyúlt a különleges jogrendhez.

Orbán pénteki belgrádi utazásának érdekessége, hogy egy nappal korábban, csütörtökön arra hivatkozva nem utazott el Brüsszelbe az Európai Parlament Magyarországról szóló vitájára, mert minden erejét a járvány elleni védekezés köti le. Maga helyett Varga Juditot delegálta, bár az EP plenáris ülésein kizárólag állam- és kormányfők kaphatnak szót. Miután ennek megfelelően kérését el is utasították, péntek reggeli rádióinterjújában - amelynek során elfelejtette megemlíteni a különleges jogrenddel kapcsolatos tervét - ennek apropóján a Tanú című filmet felidézve koncepciós eljárást emlegetett, mondván: még felszólalni se hagyták a magyar kormányt.