Politika

Orbán korhadt pártja bukásra van ítélve

A svájci választási kampány kapcsán a Basler Zeitung szerzője egy Zürich melletti településen tapasztaltakról számolt be. Sokan elmentek a fórumra, de a legtöbb résztvevő 70 év felett, a többi 50 körül járt, mert ők szeretik hallgatni, ha a jobboldali politikusok azt ígérik, hogy megvédik a kis világukat a menekültek beáramlásától és a brüsszeli gyámkodástól.

„Karcsú forradalmárként kezdte”

A cikk írója szerint a Svájci néppárt (SVP) lassan elveszti a fiatalokat, nem csak a párt soraiban, hanem a szavazóhelyiségekben is. Az elöregedéssel azonban a párt nincs egyedül: ezzel küzd az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) is - olvasható a cikkben, majd a szerző kitért Magyarországra és a Fideszre, amelyről „Orbán korhadt pártja” alcímmel megállapította: az utánpótlás hiányában hosszú távon bukásra van ítélve az európai populisták nagy példaképe, a magyar Fidesz is.

„Orbán Viktor a nyolcvanas évek végén karcsú forradalmárként kezdte, aki „megbuktatta” a kommunizmust. Mára alaposan meghízott, és kormányfőként kizárólag a korosztályából válogatott néhány kegyencet hagy részhez jutni abszolút hatalmából. Újonnan érkezők számára nincs hely. Orbán pártjában a miniszterek és a funkcionáriusok lassan megőszülnek és megkövülnek. Valamikor ez a pártképződmény annyira korhadt, elkopott lesz, hogy nem kell más, mint egyetlen, kívülről érkező ifjú forradalmár, aki egy ragyogó beszéddel összeomlasztja az egészet.

Igaz, ez még várathat magára egy ideig - kiszámíthatatlan, hogy meddig. Egyelőre maradnak az apróbb jelek Magyarországon és másutt Európában: talán kevésbé lesznek annyira fényesek a sikertől elkényeztetett populisták választási eredményei, talán kénytelenek lesznek vereségeket elkönyvelni, mint Svájcban.

Vannak jelek, amelyek arra utalnak, hogy főleg a fiatal választóiknak elegük van abból, hogy a jobboldali populisták teljesen figyelmen kívül hagyják a klímaváltozást, vagy a szociális szakadékot.  Ha az SVP, az FPÖ és barátaik nem reagálnak az apróbb jelekre, akkor ugyanúgy megbüntethetik őket, mint korábban a szociáldemokratákat, akik a migráció problémáját hagyták figyelmen kívül. csakhogy az irányváltás ma a jobboldalnak legalább annyira nehezére esik, mint annak idején a baloldalnak”.