Politika

Karácsony: „Világos, hogy itt csak az önkormányzatok szívatása a cél”

Karácsony Gergely azt mondta: nyilvánvalóan politikai döntés volt az önkormányzatoktól forrásokat megvonni, ennek semmi köze a gazdasági problémákhoz, hiszen óriási eladósodást vállalt be a kormány, és hamarosan hatalmas tőkeinjekció érkezik az országban a európai uniós helyreállítási alapból. Tehát világos, hogy itt csak az önkormányzatok szívatása a cél - tette hozzá a főpolgármester.

Vannak-e Magyarországon első- és másodrendű állampolgárok?

Karácsony Gergely főpolgármester közzétette Budapest oltási tervét. A politikus elmondta: az oltási terv megvalósítása a kormányzat feladata, de Európa-szerte azt látni, hogy az önkormányzatok aktív részesei ennek, ezért maguk jelentkeztek, mert azt gondolják, hogy minden politikai szereplőnek azon kell dolgoznia, hogy a lehető legnagyobb bizalom alakuljon ki az oltás iránt, és amikor lesz elég vakcina, a logisztikai, szervezési kérdéseket is megoldják.

Úgy folytatta: azért kérték a kormánytól az egyeztetést, hogy feladatot vállaljanak, úgy tűnik, ők nem gondolkodtak ebben. Ezzel együtt a csütörtöki megbeszélés elég konstruktív volt; a főváros vállalta, hogy az egészségügyi intézményeken túl létrehoz legalább 10 oltópontot, és megszervezi a saját intézményei dolgozóinak oltását. Ezen a két területen úgy tűnik, a kormány számít a főváros együttműködésére.

Van egy pontjuk, amit a kormány nem fogadott el; úgy gondolják, hogy amikor a szűken vett élcsoport után elindul a tömeges oltás (majdnem ötmillió ember), akkor sportcsarnokokat, tornatermeket, kulturális intézményeket is be lehetne vonni. György István államtitkár azt mondta, hogy a kormány az egészségügyi intézményekre alapozna. Azért javasolják ezt, mert most újra kezd visszaerősödni a járvány, és az egészségügyi ellátórendszernek a hagyományos szolgáltatásokat is nyújtania kell, a fertőzötteket is el kell látnia, és ehhez jönne még az oltás megszervezése. A főváros minden létező felületen, plakáthelyeken és interneten buzdít mindenkit arra, hogy oltassa be magát, és remélik, hogy ez a lehetőség minél hamarabb elérkezik mindenki számára.

„Nyilvánvalóan politikai döntés volt az önkormányzatoktól forrásokat megvonni, ennek semmi köze a gazdasági problémákhoz, hiszen óriási eladósodást vállalt be a kormány, és hamarosan hatalmas tőkeinjekció érkezik az országba az európai uniós helyreállítási alapból” - jegyezte meg a főpolgármester a Klubrádióban. „Világos, hogy itt csak az önkormányzatok szívatása a cél. Egy kérdés marad tehát, hogy vannak-e Magyarországon első- és másodrendű állampolgárok. Erre csak egy válasz lehet, hogy nincsenek, és ez megengedhetetlen. Márpedig, ha így van, akkor az nem lehet, hogy az ellenzéki vezetésű településeket sújtja a kormány, más településeket meg kisegít abból a bajból, amit ő maga okozott - szögezte le.