Politika

Gyurcsány: „aljas diktatúrák erőszakszervezetei engedik meg maguknak azt a brutalitást, amit a magyar rendőrség tett” - és nem szakadt rá a mennyezet…

Néha vannak olyan hírek, amelyek olvasásakor még az úriemberek is a képernyőre tüsszentik az ötórai teájukat, míg mások - csak úgy a biztonság kedvéért - inkább felnéznek a plafon felé, hátha az ég is leszakad a megnyitott sorok súlyának hatására. A következő eset is ilyen.

A pribékjeivel ártatlanokat veretett össze

A 21 éves M. a 444.hu-nak panaszolta el, micsoda égbekiáltó jogtalanság történt vele a csütörtöki tüntetés után, amelyet a szerdán elfogadott „rabszolgatörvény” elleni tiltakozásképpen szerveztek a balosok Budapestre.

A szeretnivaló garázdát azután fogták el a gonosz rendőrök a Nagykörúton, miután leverte egy járőrautó tükrét a gördeszkájával. Azt állítja, hogy ezt követően betették egy furgonba, rázárták az ajtót, odabenn pedig az egyik rendőr fojtogatta és többször megütötte. M. később hangfelvételt is készített arról, ahogy újból veréssel fenyegetik.

A 444.hu beszámolóját osztotta meg Gyurcsány Ferenc a következő szöveggel:

„Ocsmány katonai junták, aljas diktatúrák erőszak szervezetei engedik meg maguknak azt a brutalitást, amit a magyar rendőrség tett. Az alábbi beszámoló soha nem látott módon enged betekinteni Orbán rendőrségének mocskos világába. Nem marad következmény nélkül.”

2006 őszén, Gyurcsány őszödi beszédének kiszivárgása utáni jogos tüntetéseken a magyarokat pedig bizonyára a rendezvényeket biztosító kiscserkészek verték össze, illetve használtak velük szemben gumilövedékes fegyvereket, valamint gázsprayt, vízágyút...