Politika

A fideszes polgármester jelentette fel a gyulai ellenzékit rémhírterjesztés miatt

Gyula város fideszes polgármestere, a jogi diplomával rendelkező Görgényi Ernő tette a feljelentést rémhírterjesztés miatt Csóka-Szűcs János ellen, akit ezután el is vittek a rendőrök. Csóka-Szűcs hétfőn kapta vissza a rendőrségtől a telefonját és a számítógépét, ekkor közölték vele azt is, ki tette a feljelentést.

 

Jogi diplomával rendelkezik...

A gyulai polgármester, Görgényi Ernő azt írta a rendőrségnek küldött levelében azt írta, hogy a posztoló szerinte olyan valótlan tényeket közöl, amik alkalmasak nyugtalanság keltésére, és a járvány elleni védekezés eredményességének akadályozására.

A Gyulai Járási Ügyészség végül bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást.