Politika

Csak a szokásos: az Orbán-kormány egyeztetett az uniós országokkal a védettségi igazolásról, majd itthon mást fogadott el

A magyar kormány annak ellenére módosította az oltási igazolványról szóló rendeletet azzal, hogy abból törölték a védőoltás típusára vonatkozó részeket, hogy egy hónappal korábban, január 27-én az európai uniós tagállamok közös iránymutatásokat fogadtak el, miszerint az oltási igazolványoknak tartalmaznia kell a vakcina típusát és gyártójának nevét is.

A konfliktusok, a balhék éltetik

Az uniós országok a döntés szerint olyan oltási igazolványt terveznek készíteni, ami egységes mintát követ és az EU-ban mindenhol felhasználható. Mivel a testület konszenzussal döntött, feltételezhető, hogy az állásfoglalásokhoz Orbán Viktor is a nevét adta.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke február 26-án azt mondta, három hónapon belül elkészülhet egy uniós szinten összehangolt rendszer, ahova az egészségügyi szempontból legfontosabb, már egyeztetett adatokat töltenék fel.

A magyar kormány másnap módosította a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló rendeletet azzal, hogy az oltási igazolványban nem kell feltüntetni a védőoltás típusát. Ez nyilván totálisan ellentétes az egységes európai tanúsítvány adattartalmára vonatkozó határozattal, ami feltételezhetően újabb konfliktusokhoz vezethet Brüsszellel.