Politika

„Bűvészkedés”: előkerült Kövér László beismerő beszéde

„Az, amit mondanak a választási rendszer reformjáról, nem mondom, hogy nincs benne földrajzi bűvészkedés vagy nem volt” - mondja Kövér László azon a Reflektor birtokába jutott hangfelvételen, amely 2017 januárjában készült. 

„Az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába”

A portál megjegyzi, hogy minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a felvételen Kövér László jellegzetes orgánumát halljuk.

A házelnök azt is elmondja a bizalmas beszélgetés során, hogy a kormánypárti politikusok úgy gondolják, csak nem merik nyilvánosan kimondani, hogy „az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába (…) Én is csak ebben a körben teszem. Isten őrizz, hogy ők labdába rúgjanak.”

Hozzáteszi, hogy a Fidesz semmi olyan nem tett, amit az előző kormányok ne tettek volna meg, ezért nem érez különösebb lelkifurdalást azzal kapcsolatban, ha törvényes keretek között a kormánypártnak gyakorlatilag teljhatalma van.

Kövér: Az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába. Ezt természetesen kormánypárti politikusként mondom, minden kormánypárti politikus ezt mondja, vagy legalábbis ezt gondolja. Magában legfeljebb nem meri kimondani nyíltan. Én is csak ebben a körben teszem. Isten őrizz, hogy ők labdába rúgjanak. Az, amit mondanak a választási rendszer reformjáról, nem mondom, hogy nincs benne földrajzi bűvészkedés vagy nem volt, de csak annyi bűvészkedés volt benne, mint a 90-es törvényben, amit a szocik alkottak meg. Semmi olyat nem tettünk az elmúlt huszonhat évben, és nem teszünk és nem áll szándékunkban, amit mások előttünk meg ne tettünk volna. Tehát, hogyha eddig nem volt veszélyben a demokrácia, akkor most sincs veszélyben a demokrácia.

Kérdező: Két választás között a kormánypártnak gyakorlatilag tejhatalma van?

Kövér: A törvényes keretek között igen. Persze. (…)