Politika

MSZP: „A fideszesek kaszálni fognak, a pénztelen rászorulók otthonait pedig megszerzi a lakásmaffia”

A párt szerint az új törvényjavaslat azt jelenti, hogy „a Fidesz-kormány 100 ezer önkormányzati bérlakást dob oda a lakásmaffiának.” Az MSZP honlapján áll, hogy szerintük a kormány jól tudja, hogy az önkormányzati bérlakásban élők többségének nincs annyi pénze, hogy megvegyék az ingatlant, amelyben jelenleg élnek.

Sokak szerint Orbánék bukásra készülnek

„A Fidesz ezt a lehetőséget a saját ügyeskedő embereinek és a lakásmaffiának találta ki, hiszen a töredék áron vásárolt ingatlanokat akár már másnap piaci áron lehet továbbadni. A gazdag fideszesek kaszálni fognak, a pénztelen rászorulók otthonait pedig megszerzi a lakásmaffia. A jelenleg még olcsó bérlakások eltűnnek, a Fidesz miatt emberek tízezrei válhatnak hajléktalanná” - olvasható az MSZP közleményében.

Hozzátették: a párt úgy fogja megelőzni ezt, hogy az „ellenzékkel összefogva, 2022-ben megbuktatja a Fideszt.”