Politika

Bárándy Péter szerint Orbán külső kényszerre cselekszik

A rendkívüli jogrendre semmi szükség nem volt - állította határozottan Bárándy Péter ügyvéd, volt igazságügyi miniszter a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. Bárándy szerint, a választott típus, vagyis a veszélyhelyzet nem a járványok kezelésére való, nem is ad olyan felhatalmazásokat, amelyekre ilyenkor szükség lenne.

Orbán a demokrácia formai elemeit is megszüntette

Veszélyhelyzetet természeti, vagy ipari katasztrófa esetén kellene kihirdetni, ez a jogi eszköz arra való. Magyarul mondva, a hatalom a saját maga által kreált alaptörvényt sem tartja be.

A ’97-es egészségügyi törvényben minden benne foglaltatik, ami a járvány kezeléséhez szükséges, a parlamenti kétharmaddal együtt, erős pozíciót biztosít a kormánynak. Igaz, hogy nem ad lehetőséget például az önkormányzatok pénzének elvonására, azok átcsoportosítására - mondjuk a kiemelt gazdasági övezeteken keresztül - és nem ad lehetőséget a tulajdonjog megsértésére sem.

Azzal, hogy Orbán Viktor szinte kiiktatta a parlamentet, átlépett egy határt. A demokrácia formai elemeit is megszüntette. A rendeleti kormányzást addig folytathatta volna, ameddig akarja, példa erre a menekülthullám. A 2015-ben bevezetett állapot gyakorlatilag most is érvényes, pedig már rég nem indokolja semmi, menekültáradatról szó sincs évek óta.

Feltehetően nem számított a demokratikus világ felháborodására, arra, hogy Európának van ideje az ő politikájával foglalkozni még a járvány idején is. Rájöhetett, hogy nagyobb a kár, mint a haszon, ezért jelentette be - persze külföldön -, hogy eláll a rendeleti kormányzástól.

Bárándy Péter tehát nem hisz abban, hogy ez önkéntes elállás lenne, márpedig a jog csak azt tekinti valódi elállásnak. Orbán most egyszerűen külső kényszerre cselekszik.