Politika

Döbbenetes pénzszórás: 150 milliárd forintot költhet agymosó propagandára a kormány

A korábbi évekhez képest is elképesztő mennyiségű pénzt költhet propagandára az állam, miután az állami kommunikációs kampányokat összefogó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) 50 milliárd forintos keretmegállapodást írt alá, ami azonban kétszer megújítható, így a tényleges keret akár nettó 150 milliárd forint is lehet. Ez több mint amennyibe az új Puskás Stadion került.

 

Az NKOH ismét csak egyetlen piaci szereplővel szerződött

A szerződést még decemberben írták alá, de a NKOH sokáig nem hozta nyilvánosságra, ezért a G7 közérdekű adatigényléssel fordult a hivatalhoz. Erre válaszul az NKOH végül feltöltötte a dokumentumot a közbeszerzési rendszerbe. Ez a keretszerződés a messze legnagyobb értékű a hivatal történetében. Az első keretszerződés még 25 milliárd forintról szólt, a második alkalommal viszont már lehetőség volt a megújításra, így egy 75 milliárd forintos keret jött létre, amit az állam másfél év alatt el is használt, többek között a Sorosról szóló országos propagandakampánnyal.

A következő ciklusban már háromszor 30 milliárd forintról szólt, és a 90 milliárdot másfél év alatt költötték el. A dinamikus növekedés azért is lehetett meglepő, mert a kormány - hivatalosan - éppen spórolási célokra hivatkozva hozta létre a hivatalt. 

Majd pedig jött a negyedik keretmegállapodás, amit decemberben írtak alá, ebben 12 hónapra jut 50 milliárd, a duplája annak, amit korábban a kormány spórolásként ígért. A G7 ír arról is, hogy az időkorlát csak elméleti, azaz simán elfogyhat korábban is az összeg. 

A korábbi trendek alapján pedig egyáltalán nem lenne meglepő, ha 2020-2021-ben 70 milliárd felett lenne az éves állami reklámköltés. 

Az NKOH ismét csak egyetlen piaci szereplővel szerződött: ez pedig a Balásy Gyula tulajdonában lévő New Land Media - Lounge Design cégpáros, amely az elmúlt években olyannyira dinamikusan növekedett, hogy annak tempója még Mészáros Lőrinc cégcsoportjának teljesítményét is felülmúlta. Balásy cégei szépen termelik is a pénzt a tulajdonosnak: 2018-ban a 60 milliárdos forgalomból 11 milliárd forintot meghaladó adózott eredményt hozott össze a két társaság, és mint a G7 írja, ha sikerül tartaniuk ezt a profitrátát, akkor a mostani 150 milliárdból több mint 27 milliárd maradhat Balásy Gyula zsebében.

A keretmegállapodásban rögzített összeget már el is kezdték költeni decemberben: a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda akkor 11,8 milliárd forintos szerződést kötött a kormányzati intézkedések népszerűsítését szolgáló kommunikációs feladatokra.

Ezzel a szerződéssel együtt Rogán Antal vezette minisztérium 2016 novembere óta az opciós összegekkel együtt 87 milliárd forintot költött el a kormány intézkedéseinek népszerűsítésére.