Politika

Agonizáló MSZP: milliárdos tartozás

Tavaly nyárra az Magyar Szocialista Párt tartozása elérte az 1,2 milliárd forintot. Ez csaknem háromszorosa annak az összegnek, amit az MSZP 2016-ban állami párttámogatásként kapott.

Noncs könnyű helyzetben Molnár Gyula

Molnár Gyula pártelnök 2016 nyarán egy adósságspirálba sodródott MSZP-t vett át Tóbiás József korábbi pártvezetőtől. Az MSZP az utóbbi időkben az alapvető szolgáltatások díjával is adósa maradt magánszemélyeknek és cégeknek, de állami és kereskedelmi pénzintézeteknek is tartozik.

A párt annak ellenére görgetett maga előtt 2013-ban és 2014-ben lejárt adósságokat, hogy a 2015-ös pénzügyi beszámolójuk hozzávetőlegesen 300 millió forintos nyereséget mutatott. Azt ugyanakkor nem tudni, hogy ezt a pénzt pontosan mire fordították. A több mint egymilliárd forintra rúgó MSZP-tartozások között a legjelentősebb a pénzintézetek által nyilvántartott hitelek összege.

Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) például 260 millió forinttal tartoztak a tavalyi állapotok szerint. Más pártokhoz hasonlóan irodavásárlásra vettek fel hitelt, amit az MFB állami kezességvállalás mellett folyósított számukra.