Politika

Régóta várt pillanat: először akkreditál Magyarország nagykövetet Libériába - 300 millió eurónkba kerül

Először akkreditál Magyarország nagykövetet Libériába: a ghánai magyar nagykövet nemrég adta át megbízólevelét George Weah libériai elnöknek - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Budapesten, sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott Gbehzohngar Milton Findley libériai külügyminiszterrel.

Az első külügyminiszteri találkozó

Szijjártó Péter az egyeztetés után hangsúlyozta, a történelemben eddig soha nem került sor magyar-libériai külügyminiszteri találkozóra. Közölte: átadta partnerének az arra vonatkozó hivatalos kérelmet, hogy Magyarország Libériában konzuli képviseletet létesíthessen, amelyet tiszteletbeli konzul vezetne.

A két politikus szándéknyilatkozatot írt alá a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a libériai külügyminisztérium közötti rendszeres konzultációs mechanizmus létrehozásáról.

Van itt pénz mindenre: közel 300 millió eurót adnak Orbánék Libériának, egyetemi ösztöndíjak is járnak mellé

Szijjártó Péter azt mondta, támogatják, hogy az EU a mostanihoz hasonlóan a következő költségvetési periódusban is komoly támogatást nyújtson libériai fejlesztésekhez. A jelenlegi ciklusban 279 millió eurót kap a nyugat-afrikai ország - jegyezte meg.

A lehetséges együttműködési területek között említette Libéria biztonságának fejlesztését: a határvédelmet, valamint a terrorizmus elleni küzdelmet. Libéria energiaellátásának modernizálásában is előkészítés alatt áll néhány projekt: magyar termékek tudnának hozzájárulni a libériai energiaellátás biztonságához - emelte ki Szijjártó Péter. Kitérve a mezőgazdaságra elmondta, hogy Magyarország globálisan a hatodik legnagyobb vetőmagexportőr. Ezen a területen szakértői támogatást ajánlottak fel az afrikai államnak - közölte.

A miniszter elmondta azt is, hogy jövő szeptembertől magyar egyetemeken tanulhat ösztöndíjjal tíz libériai hallgató.