Politika

Kiakadtak az Orbán-kormányra a szlovénok: „csak a vak nem látja, miként születik újra a fasizmus és a nácizmus”

Június negyedikén az Orbán-kormány nemzetközi kommunikációjáért is felelős osztályának Twitterjén egy Nagy-Magyarország-térkép jelent meg, felette az angol nyelvű felirattal: „az ország kétharmadát vették el”. A kép is ennek megfelelően a két világháború közötti revizionista propagandából származik, amelyen kezek szakítják le az egyes darabokat a történelmi Magyarországról. Ezzel összefüggésben bocsánatkérést vár a szlovén miniszterelnök a kitweetelt szétszakított Nagy-Magyarország miatt, szerinte „a fasizmus és a nácizmus születik újjá Szlovénia szomszédjában”.

Eltelt néhány nap, míg úgy látszik, Ljubljanában is észrevették a tweetet. Marjan Sarec liberális szlovén kormányfő szerint a magyar kormány által posztolt térkép „késdöfés a szlovén szívbe”, ezért felszólította Budapestet: kérjen bocsánatot Szlovéniától, amelynek területi integritását kérdőjelezi meg gyakorlatilag a térkép.

Fasizmus a szomszédban?

Sarec egy pénteki beszédében, amit egy második világháborús náci fogolytáborra emlékezve tartott Rajhenburgban, szintén kitért a szerinte „provokációként” értékelhető Nagy-Magyarország térképre. Ennek kapcsán Sarec általánosságban arról is beszélt, hogy „csak a vak nem látja, miként születik újjá a szomszédságunkban is a fasizmus és a nácizmus”.

A szlovén közszolgálat olasz adása szerint ezzel Orbánnak szólt be a szlovén miniszterelnök. Nem csak Budapesttel, de az olasz jobboldallal szemben is érthető azonban ez a kritika - elvégre Olaszország is Szlovénia szomszédja. Idén februárban már botrány volt abból - és Ljubljana mellett Zágráb is tiltakozott -, hogy Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke egy megemlékezésen „az olasz Isztriát” éltette. Néhány napja pedig egy trieszti jobboldali városi képviselő posztolt a Facebook-oldalán egy olyan képet, amelyen Olaszországhoz tartozna Isztria, Dalmácia vagy Korzika is.

A szlovén miniszterelnök szerint mind a trieszti jobboldali politikus, mind a magyar kormány által posztolt térképek azt sugallják, hogy Szlovénia egyes részei jogtalanul tartoznának az országhoz. Magyar vonatkozásban ismert: a trianoni békeszerződésben az akkori Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz is jelentős területek kerültek, ma a Muravidék nagy része tartozik Szlovéniához.

Az ott élő magyar kisebbség jogai amúgy a legkiterjedtebbek az összes szomszédos ország közül: a magyarok nyelvhasználati joga teljességgel biztosított, és egy képviselőt is küldhetnek a ljubljanai parlamentbe. A magyarok mellett amúgy még az olaszok rendelkeznek teljes körű kulturális autonómiával.

A budapesti kormány tweetjét elítélte a szlovén külügyminisztérium is, amely arra emlékeztetett, hogy a nacionalizmus felszítása ellentétes az Európai Uniót megalapozó eszmével és célokkal. A ljubljanai diplomácia ezért „elítéli egy olyan kép használatát, amely nem segíti elő azon értékeket, amelyekből az EU létrejött”.

Hasonló szellemben nyilatkozott Borut Pahor szociáldemokrata államfő is. Szerinte a budapesti kormányzat tette mutatja: még nagyon sok tennivaló van az egymás iránti tisztelet kialakításának terén.