Média

Nem kell az öregecske Havas a TV2-nek

Teljesen váratlanul, hat nappal a pozsonyi forgatások megkezdése előtt közölte Havas Henrikkel a TV2, hogy mégsem forgatnak vele a „Pénzt vagy életet” című műsorban - közölte a megfáradt tévés személyiség a Facebook oldalán. „Micsoda meglepetés! Levelet kaptam a TV2-től! Nem kellek nekik! Lelkileg teljesen összetörtem” - írta Havas, és bemásolta a levelet, amit kapott a csatornától.

Perifériára sodródott

„A Pénzt vagy életet! című műsor felvételén való szereplését lemondjuk, a megbeszéltekkel ellentétben mégsem tartunk igényt a műsorban való közreműködésére. Kérjük, hogy a korábban közölt diszpozíciót tekintse tárgytalannak. Ennek megfelelően a *** *** Kft.-vel kötendő szerződéstől is elállunk. Az erről szóló hivatalos levelet postán küldjük meg az Ön részére” - írta a gyártásvezető. 

Vajon lehet-e ennek az egésznek köze ahhoz, hogy két napja megjelent egy hír, miszerint Havas azt mondta, hogy Vajna Tímea, a TV2 tulajdonosának, Andy Vajnának felesége ugyanazt a „mesterséget” űzte, mint Kelemen Anna és Molnár Anikó?

Bár Havas Henrik később elmagyarázta, nem arról volt szó, hogy lekurvázta volna Vajna Tímeát, mert úgy értette, hogy az volt hármukban a közös, hogy érdekes férfiak mellé sodorta őket a sors, ám a gyenge magyarázkodása a műsorban való szereplésén már nem segített.