Média

Ittasan vezetett Demcsák Zsuzsa

Demcsák Zsuzsa a vasárnap esti Nagy Duett után egy darabig társaival lazított, hogy levezesse a feszültséget, amit az énekes show okozott, majd autóba ült, és rendőri igazoltatásba futott bele az éjszakában. 

Megkönyörült rajta a rendőr, nem vette el a helyszínen a jogosítványát

A rendőrség közölte: eljárást indítottak az ügyben. „A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2016. május 2-án, 2 órakor közúti ellenőrzést hajtottak végre Budapest II. kerületében, amely során egy személyt igazoltattak. A BRFK II. kerületi rendőrkapitányság eljárást indított járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt.”

„Igazoltattak, borzasztóan sajnálom. Kiengedtem a gőzt A Nagy Duett után. Száz méterre voltam a lakásomtól, amikor megállítottak a rendőrök. Hibáztam, borzasztóan sajnálom” - mondta a műsorvezető.

Ugyan korábban egyszer már bevonták Demzsák Zsuzsa jogosítványát, ezúttal nem vették el tőle az okmányt.