Média

A Survivor sztárja két éven át volt Bochkor Gábor eltitkolt barátnője

Dr. Demeter Alexandra és Bochkor Gábor egy forgatáson ismerkedtek meg. A nő két évig vágyott arra, hogy a műsorvezető felvállalja őt barátnőjeként, ám erre sosem került sor.

 

„Letagadott mindenki előtt”

Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea kapcsolata három éve ért véget, és a rádiós műsorvezető azóta állítja, hogy szingli. Most úgy fest, mégsem volt annyira magányos ez idő alatt.

A Survivor és a Konyhafőnök VIP című műsorokból ismert dr. Demeter Alexandra a Blikk megkeresésére elmondta, hogy két éven át folytatott fájdalmas szeretői viszonyt Bochkor Gáborral, aki sosem vállalta fel őt barátnőjeként.

A gyógyszerész a Music FM vendége volt, ott figyelt fel rá a műsorvezető. Alexandra a lapnak azt mondta, mindketten nagy csalódáson voltak túl, de sikerült visszahozniuk a csillogást egymás szemébe, és a kémia is remekül működött közöttük. Ez azonban csupán az érem egyik oldala volt.

Szerelmes lettem, és ezzel egy érzelmi csapdába estem, amit megszenvedtem lelkileg, mert Gábor éveken át visszaélt a szeretetemmel. (…) Letagadott mindenki előtt, ezzel azt az érzetet keltve bennem, hogy szégyell. Egyre több kétség gyötört, mégsem tudtam kilépni a kapcsolatból, mert szerettem. Utólag be kell látnom, megalkuvó voltam, háttérbe szorítva a saját igényeimet, meg akartam felelni az elvárásainak, ami természetesen lehetetlen volt. Válaszút elé állítottam, és ő az egyedüllétet választotta, így nekem lehetőségem nyílik egy egészséges, harmonikus párkapcsolat kialakítására” - mondta dr. Demeter Alexandra, hozzátéve, bár szenvedett amiatt, hogy párja nem vállalta fel őt, sosem leplezte le kettejük kapcsolatát.