Média

Sikeresen zárult a médiaügynökség első tanfolyama

Nagy sikerrel zárult a LikeGroup Xmanagement médiaügynökség első tanfolyama. A fiatal résztvevők hat héten keresztül sajátíthatták el a médiával kapcsolatos fontos tudnivalókat.

A kurzus végén Molnár Gusztáv, a Drága Örökösök sztárja segítette a résztvevőket a vizsgára való felkészülésben. A tanulók Molnár Gusztáv (színművész), Szick Petra (modell, szépségkirálynő), Kálmán Henrietta (a HeArt Társulat vezetője), H. Varga Tamás (a Bohém Társulat tulajdonosa) alkotta zsűri előtt vizsgáztak, és mindannyian sikeresen helytálltak.

A tizenkét diák közül Machalek Lilinek, Privler Leventének, valamint Parázsó Henriettának H. Varga Tamás lehetőséget biztosított arra, hogy elvégezzék a Bohém Társulat tanfolyamát, és későbbiekben olyan színművész mellett játszanak a társulatában, mint Fésűs Nelly. Kálmán Henrietta szintén az említett három fiatalnak kínálta fel annak a lehetőségét, hogy a következő színdarabjában szerepelhessenek.