Erotika

Miért lépnek félre a férfiak, ha látszólag minden rendben van?!

Mit jelent az, hogy minden rendben van? Ki szerint van minden rendben? Szóval nem veszekedtek, nem vágjátok egymás fejéhez minden hétvégén, hogy dögölj meg, szakítani/válni akarok!? Szexeltek is rendszeresen. Tulajdonképpen a havi egyszer is egyfajta rendszer...

A nők is erre vágynak - vagy mégsem?!

A kapcsolat elején, még sokkal nagyobb szerepet játszik a szexualitás, sokkal több a csók, az érintés, a szenvedély. Első sorban egymás megismerése a fontos, az együtt töltött idő, ez sok izgalmat, újdonságot ad. Idővel ezek elkopnak, lecsökkennek, természetessé válnak.

Egymás közelsége már nem okoz önmagában bizsergést, nem pattognak a szikrák, a beszélgetések is átlagos hétköznapi témákra korlátozódnak. A kapcsolatot belepi a szürkeség. Mi az, ami más volt? Mitől nyújtott egy nő többet?

Talán az egész azzal foglalható össze, hogy kezdetben a csajok jobban be vannak indulva. Többször akarnak szexelni, bármelyik órában, bármelyik helyen, és több mindent is engednek meg. Aztán, ahogy a szenvedély egy kicsit alábbhagy, elmúlik az újdonság varázsa és előjön a finnyáskodás, kényeskedés.

„Ez így kényelmetlen, az a póz fárasztó, húzod a hajamat, ha egyszer már bedugtad, nem kapom be, mert fújj, a számba nem mehetsz el, oda eszedbe ne jusson bedugni akármit is, tulajdonképpen én ezt nem is szeretem...”

Több meló, kevesebb élvezet

Tehát amellett, hogy nem olyan rendszeresek az aktusok, még azt is tapasztalják a férfiak, hogy a partnerüknek nincs is olyan túl nagy kedve hozzá. Mintha elmennénk valakivel egy strandra, és Ő ott közölné, hogy a vízbe azért nem szeretne bemenni, mert el lehet kapni mindenféle nyavalyát, meg hideg is, ráadásul túl mély, és most fáradt az úszáshoz, a nap is túlzottan tűz, ezért jó lesz itt az árnyékban. Mondja ezt egy olyan valaki, akivel ezelőtt iszap birkóztatok egy mocsárban.

A pasik lendülete is lejjebb lohad idővel, de ez sajnos nincs arányban a másik oldallal, ráadásul egy férfit csúcsra juttatni nem lesz egyre nehezebb, viszont, mivel a nők kevésbé indulnak be, lassabban kerülnek felfokozott izgalmi állapotba, tovább tart, mire orgazmusuk lesz. Ugyan azért az eredményért, sokkal többet kell melózni. Összességében úgy állunk, hogy együtt vagy valakivel, aki azt mutatja, hogy már nem kíván annyira, nem élvezi úgy az együttléteket, nem tudod már annyira lázba hozni, nem élvez akkorákat, így még annyi sikerélményhez sem jutsz.

A nők is erre vágynak - vagy mégsem?!

Ezek után, ha feltűnik a színen valaki, aki nyílt szexuális utalásokat tesz, felébreszti az ösztönöket, és visszahozza a mocskos szex lehetőségét, akkor válnak keménnyé a dolgok. Szó szerint. Ami még gond, hogy minél régebb óta nincs szex, annál jobban szűkül be a gondolkodásunk és annál többször terelődnek a gondolataink a szexre.

A neten, a szolárium hirdetés előtt is megállunk egy pillanatra, mert bikinis csaj van benne és egyre többször fordul meg a fejünkben olyasmi, hogy az új asszisztenst milyen jól meg lehetne dugni a tárgyalóasztalon, és ez a gondolat egyre inkább tűnik racionálisnak, sőt, szinte természetesnek, magától értetődőnek. Mintha csak odasétálhatnánk hozzá, és kézen fogva elvonulhatnánk a dolgunkra, mert hát biztos Ő is vágyik rá, mi másra vágyhatna?

Csak szex és más semmi..

Persze odafigyeléssel lehet javítani a dolgokon, színt vinni az együttlétekbe. Csak itt merül fel újra a kérdés, hogy kinek mit jelent az, hogy rendben mennek a dolgok. Lehet, hogy fel sem merül a gondolat, hogy valamin javítani kellene, hiszen ez így normális természetes, csak a nyulak dugnak éjjel nappal...

A szex egy férfi számára lehet csak szex. Ez egy teljesen egyedülálló, elkülöníthető dolog, ahol csak az a lényeg, hogy ez minél kielégítőbb, érdekesebb, intenzívebb, jobb legyen. Teljesen függetlenül a partner kilététől, a kapcsolatuktól, attól, hogy mióta ismerik egymást, vagy egyáltalán ismerik-e. A szexben csak a szex szabályai játszanak, az, hogy minél több élvezetet okozzon.

Minden, ami ezen felül van, már csak intelligencia..

(Pechál Péter)

Forrás: http://naszfrasztreningek.hu/

http://naszfrasztreningek.hu/eletrevalo-tippek/miert-lepnek-felre-a-ferfiak-ha-latszolag-minden-rendben-van/