Bűnügy

Szexuális tárgyként használták gyermekeiket az elvetemült „szülők”

A kislány három, a bátyja pedig négy éves volt, amikor a szüleik először molesztálták őket. A rendszeres ismétlődő erőszakban később a nagyapa is részt vett. A kicsiket nemcsak otthon használták ki. Szüleik lopni és koldulni is hordták őket, éveken át. A felnőttek mindent tagadtak, de a szakértők szerint hitelesek a gyerekek megrázó vallomásai. Két éve pszichológus kezeli őket, ma már jobban vannak, de olyan durva trauma érte őket, hogy még évekbe telik, amíg feldolgozzák azokat a borzalmas cselekményeket, amiket a szüleik követtek el velük szemben.

A bántalmazott gyerekek pszichológus segítségére szorulnak

A gyermekek gyomorforgató, mégis szenvtelen részletességgel számoltak be a perverz orgiákról, amire saját anyjuk és apjuk kényszerítette őket. A pszichológus szakértő szerint többek között éppen ez a szenvtelenség, az érzelmi eltávolodás az, ami hitelessé teszi a gyerekek szavait.

A vád szerint a kislány három, a kisfiú pedig négy éves volt, amikor a szüleik egy pornófilmtől feltüzelve bevonták őket a szexuális játékaikba. Két éven keresztül használták őket napi rendszerességgel, az együttlétekbe ráadásul időnként a nagypapa is beszállt.

Az apa szenvedélyesen bizonygatta, hogy ő nem homoszexuális és nem pedofil. Az sajnos igaz, mondta, hogy sokat ivott és elég erőszakos volt, de nem nyúlt „úgy” a gyerekekhez. Legfeljebb néha koldulni küldte őket.

Az anya már azt is elismerte, hogy ő bizony lopni is elvitte a gyerekeit. Otthon egyébként rendszeres volt a verekedés, de a szex nem igaz - mondta a nő.

A vád szerint időnként a nagypapa, a férfi apja is részt vett a gyerekek zaklatásában. Természetesen ő is tagadott.

Nehéz a felderítés

A ceglédi gyerekvédelem évekig gondozta a családot. Köztudott volt, hogy nyomorognak, az apa alkoholista, ráadásul mind a két szülő ült már börtönben. A gyerekek ápolatlanul jártak az óvodába, a szülők többször részegen mentek értük. Azt azonban senki sem sejtette, hogy mit csinálnak velük a négy fal között.

Radoszáv Miklós gyermekvédelmi szakember szerint nagyon nehéz az ehhez hasonló eseteket felderíteni. A gyerekeket fenyegetéssel vagy érzelmi zsarolással ráveszik a szülők, hogy senkinek se beszéljenek arról, mi történik otthon. Ráadásul a gyerekek mivel semmi mást nem ismernek, ezt tekintik a természetes családi életnek.

Egy bántalmazott közegből érkezett gyerek még a nevelőszülőnél is azt provokálja ki, hogy bántsák, mert akkor érzi, hogy törődnek vele - mutatott rá Radoszáv Miklós. A szakértők szerint a gyerekek ellen elkövetett szexuális zaklatásoknak alig a tizede kerül napvilágra.

Később derült csak ki

A D. család gyermekei sem maguktól kezdtek beszélni. A kislány öt, a kisfiú hat éves volt, amikor kiemelték őket a családból. Az indok az erőszakos környezet és az elégtelen ellátás volt, szexuális zaklatásról ekkor még nem tudtak. A gyerekek nevelőszülőkhöz kerültek, ahol néhány hónap múlva azt vették észre, hogy a kisfiú és a kislány titokban szexelni próbál egymással.

Az ügyvédek szerint a gyerekek valószínűleg pornófilmekből lesték el a mozdulatokat, és hat évesen teljesen maguktól támadt az az ötletük, hogy kipróbálják. A védelem hosszan bizonygatta, hogy a nevelőszülők vehették rá a gyerekeket, hogy hazudjanak.

A védőügyvéd szerint a gyerekeknél megfigyelhető a kóros hazudozás. A bíróság azonban úgy vélte, a gyerekek nagyon is az igazat mondták. Az apa 15, az anya és a nagypapa 12 év fegyházat kaptak. A gyerekek szavait leginkább az hitelesítette, hogy néhány, korábban teljesen ismeretlen részletet maguk a szülők is alátámasztottak.

A gyerekek vallomását a szülők vallomása is alátámasztotta. Ők is elismerték, hogy volt lopás és koldulás. De a gyerekek viselkedése is azt igazolta, hogy nagyon komoly trauma érte őket a családjukban - indokolt a bíróság. Miután nevelőszülőkhöz kerültek, olyan tüneteket produkáltak, hogy azóta is pszichológus segítségére szorulnak.

A gyerekek vallomását a szakértő is hitelesnek találta, és a bíróság szerint arra sincs semmi jel, hogy a nevelőszülők befolyásolták volna őket. Végső soron a vádlotti állítást semmi sem támasztja alá, a gyermekekét meg minden más - mondta a bíró.