Bűnügy

Padon alvó férfit fosztott ki egy 16 éves „navajonki”

Kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy helyi 16 éves fiúval szemben. A nyomozás során keletkezett iratokat most átadták az ügyészségnek.

A pénztárcában közel 30 ezer forint volt

A gyanúsított 2020. augusztus 20-án, 1 óra után, Miskolcon, az Egyetemvárosban egy utcai padon alvó férfi - védekezésre képtelen állapotát kihasználva - ruházatából elvette a pénztárcáját, közel harmincezer forint készpénzzel együtt. A fiatalember az áldozata napszemüvegét, bakkártyáit, valamint a slusszkulcsát is eltulajdonította.

A járőrök a rendőrségi bejelentést követően 2020. augusztus 21-én, az esti órákban elfogták a fiatalkorút, majd előállítását követően a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.