Bűnügy

Megúszta felfüggesztett szabadságvesztéssel a rákos betegeket C-vitaminnal „gyógyító” kamuorvos

A nyugdíjas állatorvos - önmagát rákkutatónak kiadva - C-vitaminnal „kezelt” rákos betegeket, Budapesten és a Győr-Moson-Sopron megyei Lébényben „praktizált”. Betegeitől pénzt nem kért, de adományokat elfogadott. A kuruzslással vádolt Dávid Tamás - rossz egészségi állapotára hivatkozva - nem jelent meg a tárgyaláson.

Állatorvosként embereket „kezelt”

A vádirat szerint az álonkológus megtévesztette pácienseit: orvosnak adta ki magát, miközben csak állatorvos volt.

- A vádlott a súlyos, daganatos betegeket - az egyes tanúk szóhasználatával élve - vehemensen lebeszélte az orvostudomány által gyógymódként elfogadott kemoterápiáról és a sugárkezelésről - fogalmazott Szabó Helga, a Győr-Moson-Sopron megyei Főügyészség ügyésze.

Dávid Tamás a hagyományos kezelések helyett nagy dózisú, intravénás C-vitamin-kúrát javasolt a hozzáfordulóknak.

- A vádlott szabadságvesztésének tartamát 1 év 6 hónapra, míg a felfüggesztés próbaidejének tartamát 3 évre felemelte - közölte Jungi Eszter, a Győri Törvényszék tanácselnöke. A bíró szerint a kamudoktor akkor hibázott, amikor olyan beavatkozásokat végzett, amire csak egy szakképzett orvosnak lett volna joga.

Az ítélet jogerős.