Bűnügy

A Nemzeti Nyomozó Iroda feladata lesz olyan álhíroldalakat felkutatni, amelyek Gulyás Gergelyről hazudtak

Két feljelentés érkezett az ügyészséghez, miután álhíroldalak Gulyás Gergely miniszter szájába adtak olyan mondatokat, amelyek soha nem hangzottak el. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Magyar Nemzetnek azt mondta, az ügyészség nyomozást rendelt el, annak teljesítésével pedig a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát (KR NNI) bízta meg.

 

Úgy tűnik, komoly ügyként kezelik az álhírek terjesztését

Az ominózus mondatokról Gulyás maga beszélt novemberben, és akkor bejelentette, feljelentést is tesz.

Az álhíroldalak a nyugdíjakra vonatkozóan tulajdonítottak a Miniszterelnökséget vezető miniszternek különféle kijelentéseket, például a nyugdíjak megszűnésével kapcsolatban. Hangsúlyozzuk, ezeket a mondatokat nem mondta Gulyás, hanem egy álhíroldal csak azt terjesztette, mintha mondta volna.

Aki különféle Facebook-csoportokban tag, számtalanszor találkozhat olyan álhíroldalakkal, amelyek valamilyen létező média nevével élnek vissza, és készítenek belőle álhíroldalt valamilyen elő-, illetve utótag hozzáadásával, ilyen például a Hirzona24.com, az Otpercpiheno.blogspot.com és a Blikkruzs.me, ezek éppen azok, amelyeknél megjelent Gulyás nyilatkozata, de terjesztettek már hazugságokat Orbán Viktor feleségéről, Lévai Anikóról, Orbán Ráhelről vagy éppen Tiborcz Istvánról.

A Facebook egyébként nem sok mindent tesz az álhíroldalak terjedése ellen.