Bűnügy

Életveszélyes fenyegetéssel zsaroltak

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitányság zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával folytatott eljárást egy 26 és egy 29 éves férfival szemben.

A gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését

A rendőrség tájékoztatása szerint F. Jenő és M. János 2020. december 27-én egymillió forintot követeltek egy ismerősüktől, akiről tudták, hogy korábban verekedésbe keveredett. Azt mondták, hogy a megvert férfi barátai hárommillió forintot tűztek ki a fejére, de ők ennek harmadáért elsimítják az ügyet. Követelésük nyomatékosítására életveszélyesen megfenyegették a sértettet és családját, de így sem kaptak pénzt.

A csepeli rendőrök 2021. január 4-én fogták el a két feltételezett zsarolót. Kihallgatásukkor a gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését. Egyikük azt mondta, ő csak elégtétel gyanánt említett két-háromszázezer forintot, azt sem magának kérte, a hárommilliós összeg pedig csak véletlenül csúszott ki a száján. 

A nyomozókat ez nem győzte meg, őrizetbe vették a két férfit, akik azóta is letartóztatásban vannak. A BRFK XXI. Kerületi Rendőrkapitányságon a nyomozás vizsgálati szakaszában szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az iratokat az ügyészségre küldték meg.