Bűnügy

Tasnádi, Portik és az orosz-ukrán maffia is zsarolni próbálta - állítja Gyárfás Tamás

Tasnádi Péter, Portik Tamás és az orosz-ukrán maffia is próbálta zsarolni a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban - állította Gyárfás Tamás sportvezető, egykori médiavállalkozó, a büntetőügy elsőrendű vádlottja a Fővárosi Törvényszéken, csütörtökön.

Portik azt közölte vele: „lesz ember, aki azt mondja, hogy te voltál”

Fenyő János médiavállalkozót 1998-ban ölte meg Budapesten Jozef Rohác, aki már az emiatt kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti. Az ügyészség a mostani eljárásban azzal vádolja Gyárfás Tamást, hogy ő bízta meg - az azóta más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást - és Tasnádi Pétert Fenyő János megöletésével. A vád szerint Portik Tamás meg is szervezte a gyilkosságot, ő bérelte fel Jozef Rohácot. A Portik Tamás ellen a Fenyő-gyilkosság és az 1998 nyarán elkövetett Aranykéz utcai négy halálos áldozatot követelő robbantás ügyében elrendelt perújítást egyesítették a Gyárfás Tamás elleni eljárással, így ők már vádlott-társak.

Gyárfás Tamást az ügyészség előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja, mint felbujtót. Ő ugyanakkor tagadja bűnösségét, amiről részletesen, több órán át beszélt az előző, keddi tárgyaláson is. Mint mondta, a vitáit mindig nyíltan, érvekkel rendezte, sohasem erőszakkal. Csütörtökön Gyárfás Tamás először a súlyos bűncselekmények miatt az elmúlt évtizedekben többször jogerősen elítélt Tasnádi Péterről beszélt. Tasnádi Péter néhány éve terhelő vallomást tett Gyárfás Tamásra, azt állítva, hogy felbérelte őt Fenyő János megölésére, erre kapott is tőle pénzt, de a gyilkossághoz nincs köze.

Csütörtökön Gyárfás Tamás azt emelte ki, hogy Tasnádi Péter vallomásai következetlenek, ellentmondásosak, a képtelenségei miatt összeomlik a vádirat. A vádirat abszurditását mutatja - állította - a „kettőt fizet, egyet kap” koncepciója is, az, hogy ő Tasnádi Pétert és Portik Tamást is felbérelte volna ugyanarra a gyilkosságra.

Gyárfás Tamás kifejtette: bár Portik Tamás titokban többórányi hangfelvételt készített kettejük beszélgetéseiről, azokon soha nem hangzik el a vádban szereplő megbízás Fenyő János megölésére, mert ilyen megbízás nem is volt soha. A beszélgetéseken Portik Tamás próbálta őt provokálni - közölte. Egyre azt bizonygatta, hogy mit tett érte, elmondta, ezért mit kér cserébe: rendőri, ügyészségi, politikai kapcsolatokat, ahol információit hasznosíthatja és így biztosíthat magának büntetlenséget, nyugodt életet. Nem tudja, hogy Portik Tamás fellépett-e Fenyő János ellen, csak az biztos, hogy ő erre nem adott megbízást - hangsúlyozta az elsőrendű vádlott. Megjegyezte azt is: a felvételek manipuláltak, vágottak, az 515 percnyi hanganyag legkevesebb 3551 helyen rosszul érthető. Portik Tamás is mondta az előző tárgyaláson, hogy manipulált a felvétel - hívta fel a figyelmet -, csak azt nem mondta, hogy ki által. Ezek a felvételek tehát nem alkalmasak megalapozott következtetések levonására, és még ebben a formájukban is őt igazolják - állította az elsőrendű vádlott.

Gyárfás Tamás felidézte: Fenyő János megölése után azt beszélték a városban, hogy ő vagy Princz Gábor bankelnök rendelte meg a gyilkosságot. Ezek után Tasnádi Péter, Portik Tamás, de még az orosz-ukrán maffia is próbálta őt zsarolni. Megjegyezte: Portik Tamás a Fenyő-gyilkosságról azt közölte vele, „lesz ember, aki azt mondja, hogy te voltál”.

Gyárfás Tamás elmondta: nem gondolta volna, hogy Portik Tamás rögzítette a beszélgetéseiket, de miután egyszer lejátszott neki egy részletet, arra kérte, többé ne keresse.

A büntetőper a jövő héten folytatódik, továbbra is Gyárfás Tamás meghallgatásával.