Bűnügy

A 20 éves Fanni Brazíliából szállította a kokaint, bakancslistája felkeltette a rendőrség érdeklődését

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást B. Károly 38 éves budapesti lakos és két társa ellen. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megbízásából a 20 éves budapesti K. Fanni Brazíliából kokaint szállított Magyarországra, kettőjük között pedig a 22 éves budapesti B.-né R. Zsuzsanna közvetített.

Egy benzinkútnál csaptak le a nyomozók

A nyomozás adatai szerint - a férfi és a nő irányításával és szervezésében - K. Fanni 2017 júniusának elején São Paulóba repült, ahol kokaint kellett átvennie, majd azzal Brüsszelbe utaznia. B. Károly és B.-né R. Zsuzsanna személyautóval 2017. június 18-án a drogszállítmánnyal Európába érkező nő elé ment, akivel másnapra értek Magyarországra.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai június 19-én, délután egy fővárosi benzinkúton ellenőrzés alá vonták a járművet, illetve annak utasait és a K. Fanni által használt hátizsák hátsó merevítőjének kialakított részbe rejtve 943,54 gramm kábítószergyanús port találtak a rendőrök. A lefoglalt anyagról a vegyészszakértő előzetes véleményében megállapította, hogy az kokain, amely súlya alapján feltehetően meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke körülbelül 40 millió forint.

Kezdeményezik előzetes letartóztatásukat

A rendőrök házkutatást tartottak mindhárom személy otthonában és a B.-né R. Zsuzsanna által használt ingatlanban - 8 csomagban - összesen mintegy 9 kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket találtak. Az előzetes szakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag marihuána, amely súlya alapján feltehetően meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke körülbelül 18 millió forint.

A nyomozók B. Károlyt és társait elfogásukat követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. Az ügyben a nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.