Aktuális

A Pfizer nem vállalja a felelősséget a koronavírus elleni oltóanyag mellékhatásai miatt - derült ki Brazília elnökének egyik kirohanásából

Még saját támogatóit is sokkolta Jair Bolsonaro brazil elnök oltóanyag elleni kirohanása - írta a Fox News. „Én biztosan nem oltatom be magam” - jelentette ki a politikus.

„És ami még rosszabb, hogy manipulálják az emberek immunrendszerét”

A nyáron a koronavírus-fertőzésen átesett brazil elnök ezt Porto Seguróban, egy rendezvényen fejtette ki. Brazília a vírus által egyik leginkább sújtott állam, a hivatalos adatok szerint 7,1 millió ember kapta el, és 185 ezer halt meg miatta.

Már három olyan esetről is tudni, amikor az országban valaki újrafertőződött, és azt sem lehet tudni egyelőre, az antitestek meddig maradnak meg a szervezetben, így meddig marad immunis valaki a fertőzésre.

Bolsonaro ezek után az amerikai Pfizer gyógyszergyártó és vakcinája ellen folytatta a kirohanását. Szerinte a cég nem véletlenül kérte felmentését a lehetséges mellékhatások miatti felelősségre vonás alól. „És még egy dolog, amit tisztáznunk kell. Ott a Pfizer-szerződés, teljesen egyértelműen benne van, hogy nem vállalják a felelősséget a mellékhatások miatt. Ha aligátorrá válsz tőle, az a te problémád… És ami még rosszabb, hogy manipulálják az emberek immunrendszerét” - mondta a dél-amerikai ország elnöke.