Aktuális

Még több betolakodót akar az állampolgáraira szabadítani a liberális svéd vezetés

A svéd Bevándorlási Ügynökség számításai szerint mintegy 35 000 új „menekült” érkezhet idén az országba, ami jelentős emelkedés a tavalyi 29 ezerhez képest. 2016 tavasza óta a havonta benyújtott kérelmek száma nagyjából „stabilizálódott”, 1700-2500 indítvány kerül a hivatalokhoz.

Szétverik a saját nemzetüket

A 2018-as érkezők számára egyelőre csak annyit mondtak, hogy 25 ezer és 65 ezer között lehet. A tavaly júliusban életbe lépett új bevándorlási törvény szerint a migránsok csak átmeneti tartózkodási engedélyt kaphatnak, illetve korlátozzák a családegyesítéseket is.

Az ügynökségnek az a terve, hogy mind a 163 ezer tavaly beérkezett kérelmet feldolgozzák még az év vége előtt. Idén maximum 95 ezer új eljárásra számítanak a hivatalnál.

A svéd hatóságok mintegy 83 ezer tartózkodási engedélyt kapott betolakodót akarnak elszállásolni ebben az évben, ugyanakkor hozzátették, hogy számos településről azt a visszajelzést kapják, hogy nehezen boldogulnak a helyzettel.

A hivatal közel 25 ezer deportálással számol, ami 8 ezerrel lenne kevesebb a februári becslésnél. A Svédországot önkéntesen elhagyók számát 10 500-ra teszik. Úgy számolnak, hogy nagyjából 8500 deportálás esetében kell majd a rendőrség segítségét kérni, mivel az érintettek eltűnnek a hatóságok elől.