Aktuális

Megroggyantotta a világgazdaságot a koronavírus

Az egész világ gazdasága megérzi a kínai koronavírus hatását; elsősorban a turizmus csökkent, de a termelés is visszaesett - mondta Salát Gergely Kína-kutató az M1 közszolgálati televízióban.

Nagyon súlyos és hosszú távú hatásai lesznek a gazdaságra

A holdújévkor hazatért munkásoknak - akik körülbelül 400 millióan vannak - már két hete fel kellett volna venniük újra a munkát az üzemekben, de ez nem történt meg a betegség miatt. Mivel külföldi cégek is működtetnek gyárakat Kínában, így a termelés visszaesése ezeket is érinti - magyarázta Salát Gergely, hozzátéve: a probléma semmiképpen nem áll meg Kína határainál.

A hosszú távú hatások között szerepelhet még a bizalom visszaesése a befektetők között, ami Kínát súlyosan érintheti

Mivel a kínai városi középréteg voltaképpen „szobafogságon” van, a helyi fogyasztás is visszaesett, üresek az éttermek és a boltok.

„Ha ennek a fertőzésnek néhány héten vagy hónapon belül vége van, akkor ugyanúgy, mint a 2003-as SARS-járvány idején, lesz egy rövidtávú visszaesés, de utána rögtön visszapattan a gazdaság, és a gazdasági szereplők behozzák a kiesett termelést, meg a kiesett fogyasztást” - fogalmazott, hozzátéve, ha viszont a vírus sokáig megmarad, vagy világjárvánnyá alakul, akkor annak nagyon súlyos és hosszú távú hatásai lesznek a gazdaságra.

A kutató szerint már az idei kínai gazdasági kilátások is romlottak: a tervezett 5-6 százalék helyett csak 4,5 százalékos növekedést jósolnak, ami ott komoly visszaesésnek számít.