Aktuális

A Nyugat öngyilkossága az iszlám térnyerése

Pawel Lisicki lengyel újságíró a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélt magyarul megjelent könyvéről, melynek címe a következő: A Dzsihád, avagy a Nyugat öngyilkossága.

Az iszlám nem a béke és a barátság vallása

„A jelenlegi európai retorika a legkevésbé sem illik a mai európai tapasztalatokhoz” - értékelte a helyzetet a szerző, aki szerint a politikai és vallási vezetők közül sokan szinte idillikus képet festenek a két vallás kapcsolatáról, arra utalva, hogy a keresztények és a muzulmánok nagyjából ugyanabban hisznek.

Csakhogy az iszlám nem „a béke és a barátság vallása”, hanem egy olyan hit, amelyben mély hagyományai van a más vallásúak feletti uralkodásnak, és csekély valószínűséggel ítélik el a nem muzulmánok ellen elkövetett bűntetteket.

Pawel Lisicki szerint léteznek olyan muzulmán csoportok (a nyugati sajtó kedvencei), amelyek az egymás mellett élést és az erőszakmentességet hirdetik, de ezeknek „semmilyen befolyásuk nincs a muzulmán tömegekre."

A szerző hangsúlyozta: A Dzsihád, avagy a Nyugat öngyilkossága című kötettel az volt a célja, hogy bemutassa, mennyire különböző a kereszténység és az iszlám etikai tartalma és istenképe.