Aktuális

Kivezették itthon az AstraZenecát a válaszható oltások közül

Azért adhattunk 300 ezer adag AstraZenecát a szlovénoknak kölcsön, mert itthon bőségesen van a vakcinából, de nem jelentkeznek rá az emberek. Lényegében ezt mondta Gulyás Gergely a tegnapi kormányinfón - írja a baloldali bulvárlap, a 444.hu.

 

Állítólag nincs rá igény

Az biztos, hogy most már nem lehet foglalni erre a típusú vakcinára időpontot. A koronavirus.gov.hu-n kedden ezt azzal magyarázták, hogy „AstraZenecából sem lesz egy ideig első oltás hirdetve, mert a beérkező csökkentett szállítmányokat a második körös oltásokhoz fogják felhasználni”. Ami egy kicsit más magyarázat, mint Gulyásé.

Az AstraZenecából eddig 1 513 100 adag érkezett, még 5 millió adag van lekötve a korábbi szerződés alapján, aminek ütemtervét nem tudta tartani a gyártó. Nemcsak nálunk, az egész EU-ban voltak gondjaik, viszont közben már több helyen is úgy döntöttek, hogy nem használják a brit-svéd vakcinát.

Gulyás azt mondta, hogy a szlovéneknek kölcsönadott vakcinákat várjuk vissza, hátha kell ebből a típusból is harmadik.

Az eddig beérkező 1,5 millió adagból 813 ezret adtak be eddig. Az európai járványügyi központ adatai szerint ebből 632 637-en kaptak első oltást, vagyis nagyjából 450 ezret még be kell adni másodiknak.

Március előttig négy hét volt a két oltási között megszabott idő, márciustól 12-re emelték, hatékonysági okok miatt. A második körös oltások ideje most jön el. (Pár hete engedélyezték, hogy aki akarja, beadhatja korábban is.) Gulyás szerint a második oltásokra lesz elég vakcina.

Arra a kérdésre, hogy aki inkább más típusú vakcinát szeretne az AstraZeneca második oltása helyett, kérhet-e másikat, Gulyás azt mondta, hogy ez orvosi kérdés. Ugyanakkor szerinte az AstraZeneca az egyik leghatékonyabb, legnagyobb védettséget nyújtó vakcina.