Aktuális

Több mint 130 magyar vendéglátóhely kinyitna februárban

Kiss Róbert rendőr alezredes azt mondta, csak akkor lehet fokozatosan enyhíteni a vendéglátóhelyekre vonatkozó szabályokon, ha elegendő oltóanyag érkezik Magyarországra. A vendéglátósok mindent értenek, de 90 százalékuk még nem kapta meg a novemberre ígért bértámogatást, emiatt egyre nagyobb a feszültség az ágazatban.

Egyre nagyobb a feszültség az ágazatban

A hétvégén két vendéglátóhelyet is bezárt a rendőrség. Az egyik ilyen a belvárosi Központ nevű egység volt, ahol elviteles lehetőséggel várták a vendégeket. A tettet retorzió követte: 60 napra zárták be a helyet és félmilliós büntetést szabtak ki az üzemeltetőre. A hivatalos közlés szerint azért bírságolták meg a céget a hatóságok, mert alkoholt árultak az üzletben, ami a járványügyi szabályok értelmében tilos. Valamint azért, mert egyszerre túl sokan tartózkodtak odabent. Az elviteles nyitás hírére ugyanis hatalmas tömeg gyűlt össze az erzsébetvárosi kocsma előtt. A Központ szerint ők minden szabályt betartottak. 

„Azért döntöttünk a nyitás mellett, ahogyan több száz másik hely is rajtunk kívül, mert már az életben maradásért küzdünk” - nyilatkozta a cég vezetője.

A Központ törzsvendégei hétfőre összedobták a pénzt a bírságra.

Egy nagykanizsai étterem tulajdonosa múlt szerdán jelentette be, hogy február 1-jén kinyitja a Resti sörözőt, mert hónapok óta nem volt bevétele és a kormánytól sem kapott támogatást. A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) óva inti tagjait attól, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez. 

A tulajdonosok kifogytak a tartalékaikból, a bértámogatások kifizetésével komoly gondok vannak.

Az MVI azt közölte, folyamatosan egyeztetnek a döntéshozókkal, hogy a vendéglátósok megkaphassák a novemberben ígért mentőövet a kormánytól. 

Az, hogy ki csatlakozik a nyitási lázhoz és melyikhez, az ellentmondásos. Az országos nyitást követelő Facebook-eseményt nemrégiben törölték a közösségi oldalról, majd szinte teljesen azonos néven újra meghirdették a tüntetést, de azt már nem csak az elégedetlen vendéglátósok, hanem mások is megpróbálják meglovagolni. Magánemberek és egy ismeretlen párt is utcára hívja az embereket ugyanarra a helyszínre, ugyanabban az időpontban.

A tömeges nyitásért kiálló Facebook-csoport szerint hétfő délutánig 133 vendéglátóhelyről jelezték, hogy a korlátozások ellenére nyitva lesznek február elsején.

Az Én kinyitok hullám január 13-án indult Lengyelországban, OtwieraMY néven. Néhány nappal később már olasz vendéglátósok is csatlakoztak az Európán végigsöprő hullámhoz és ebből a magyarok sem akarnak kimaradni.

(Fotó: illusztráció)