Aktuális

Beilleszkedés: kilenc iraki erőszakolt meg egy német tanárnőt Bécsben

Kilenc, egy családba tartozó migráns támadt meg egy ittas nőt 2015 szilveszter éjjelén az osztrák fővárosban. A 28 éves tanárnő bíróság elé vitte az ügyet, a csoportos erőszak elkövetőit kedden szembesítették bűneikkel.

„Szegény ártatlanok”…

A 28 éves Sabine erősen ittas állapotban volt, amikor a bevándorló család egyik tagja felhívta magához a lakására, ahol kilenc férfi egymás után megerőszakolta, egyikük még közös képet is készített vele a vécében. Az elkövetők közül senki sem tett vallomást a keddi tárgyaláson, de a szövettani jelentések szerint hatuk DNS-ét megtalálták a nő testén.

Két férfi vitte el a bárból

Az áldozat december 28-án érkezett Bécsbe egy barátnőjéhez, hogy együtt köszöntsék az újévet. Szilveszter estéjén nem sokkal éjfél előtt nekivágtak a városnak, és elvegyültek az ünneplő tömegben. Nem sokkal hajlani 3 óra előtt Sabine barátnője észrevette, hogy mialatt mással beszélgetett, Sabin eltűnt a bárból. Még a helyszínen azt mondták neki, hogy barátnője két férfivel beszélgetett, akik elvitték magukkal.

A két férfiról akkortájt csak annyi derült ki, hogy 20 és 45 év közöttiek, 2015 májusa és decembere között érkeztek Ausztriába a balkáni útvonalon. A támadás idején a kilencfős családból öten rendelkeztek menedékjoggal, négyük kérelme viszont elbírálás alatt állt. 

Négyen vonszolták, öt másik a lakásban várta

A nő a bíróságon elmesélte, hogy négy férfi vonszolta fel egy lakásra, ahol másik öt ember várakozott. Mindegyikük sötétben bántalmazta, így nem tudta felidézni az arcukat.

A több óráig tartó bántalmazás után kórházba került, még most is pszichiátriai kezelés alatt áll. A tárgyalást is el kellett halasztani, mert a nő nem tartotta magát elég erősnek ahhoz, hogy támadói szemébe nézzen, és felidézze a történteket.

Tesznek az iszlám szabályaira - vodkát vedelnek

A tárgyaláson - eddig - csak egyetlen támadó vallotta be, hogy megerőszakolta a nőt. Ő sírva mesélte el, hogy rengeteg vodkát ivott, és ittas állapotban volt. Elmondta, hogy az iszlám szabályai szerint nem iszik alkoholt, de szilveszterkor kivételt tett, és vodkázott. „Ez bűnnek számít Irakban” - tette hozzá.

Az áldozat angolul és németül is kérlelte a férfiakat, hogy ne bántsák, de nem figyeltek rá. A támadást bevalló erőszakoló még a vécécsészéhez is kirángatta, hogy közös szelfit készítsen vele. Miután végeztek vele, két férfi lekísérte a nőt a villamosmegállóhoz.

Az egyik vádlott azt vallotta, hogy a nőt az egyik családtagja „ajándékként ajánlotta fel” a társaságnak, és a nő önként vett részt a csoportos szexben. A tárgyalás csütörtökön folytatódik.